Bírósági tárgyalás: volt papír, mégis ütköztek a vonatok

galgamacsa-es-acsa-kozotti-vasuti-baleset-700Megkezdődött a Vác közelében, Galgamácsa és Acsa között tavaly augusztusban történt vasúti baleset ügyének tárgyalása a Balassagyarmati Járásbíróságon kedden. A balesetben, amelyben két személyvonat frontálisan összeütközött, huszonhatan sérültek meg, közülük öten súlyosan.

Az ügyészség a MÁV-Start Zrt. három alkalmazottját – az aszód-balassagyarmati járat mozdonyvezetőjét és vezető jegyvizsgálóját, valamint a galgamácsai forgalmi szolgálattevőt – a vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolja, és valamennyiük esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza.

Kedden mindhármukat meghallgatták. Az ezt követő szembesítés eredménytelen volt, mert a mozdonyvezetővel és a jegyvizsgálóval ellentétben a forgalmista azt állította, hogy egyértelműen közölte a másik két vádlottal a menetrendbeli változást.

Az ügyész ismertette: 2015. augusztus 16-án délelőtt fél kilenc után történt az egyvágányú pályán a baleset, amely miatt a vasutat 144 millió forint kár érte.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízaknába esett egy vaddisznó – Nagyobb tűzoltó autóra gyűjtenek a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltók

Az Aszódról induló vonat jelentős, 19 perces késése miatt a szemből érkező vonatot aznap nem Nógrádkövesden, hanem Acsa-Erdőkürtön kellett volna bevárni. Erről a késésben levő járat vezetője és kalauza írásbeli rendelkezést kapott Galgamácsán a forgalmistától, és az átvételt mindketten aláírásukkal igazolták, de a vád szerint nem olvasták el. Ezt még Acsa-Erdőkürtön sem tették meg, így a jegyvizsgáló – M. Zoltán elsőrendű vádlott – „elmenesztette” a szerelvényt ahelyett, hogy bevárta volna a másik vonatot.

Néhány perc múlva egy nehezen belátható szakaszon – már Nógrád megye területén – szemből feltűnt a Balassagyarmatról indított járat. Az óránkénti 55-57 kilométeres sebességgel haladó vonatok ekkor mintegy 250 méterre voltak egymástól, és mindkét mozdonyvezető gyorsfékezése ellenére bekövetkezett a frontális ütközés – tudósít az MTI a tárgyalásról.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízaknába esett egy vaddisznó – Nagyobb tűzoltó autóra gyűjtenek a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltók

M. Zoltán és a másodrendű vádlott, G. László mozdonyvezető is hibásnak vallotta magát, azt mondták, mivel késésben voltak és siettek, az írásbeli utasítást nem olvasták el, ha azt a forgalmista el is mondta, nem hallották, és azt hitték, hogy a megszokott kerékvágásban történik minden, vagyis a menetengedélyük Nógrádkövesdig szól.

Egyikük sem dolgozik már a MÁV-nál, a mozdonyvezető 1984-től járt ezen a vonalon.

A harmadrendű vádlott, T. András forgalmista jelenleg is a MÁV alkalmazottja. Ő azt mondta, nem érzi magát bűnösnek, mert a másik két vádlottal szóban közölte az utasítás tartalmát, amely szerint az engedély Acsa-Erdőkürtig szól. Hozzátette, ismertetésére a mozdonyvezető nem reagált, a kalauz pedig „rendben” szóval nyugtázta, majd a papírt a kezükben tartva mindketten aláírták.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízaknába esett egy vaddisznó – Nagyobb tűzoltó autóra gyűjtenek a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltók

A tárgyalás csütörtökön szakértők meghallgatásával folytatódik a Balassagyarmati Járásbíróságon. ♦

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments