Jó hír a városban dolgozó pedagógusoknak, hogy az idén jelentősen változnak a bérek. Viszont három jogszabályt is elő kell vennie annak, aki ki szeretné pontosan kiszámolni, mennyit fog keresni ettől a tanévtől.
Nekik segít az Eduline cikke, amely részletes táblázatot is közöl a friss adatokkal. A számítás alapja a költségvetési törvényben szereplő vetítési alap – korábban a minimálbérhez igazodtak a tanári bérek is -, amelynek az összege 2016-ban is 101.500 forint.
[sam id=”16″ codes=”true”]
A pedagógusok előmeneteli rendszeréről szóló kormányrendelet alapján 2016. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között az illetményalap középfokú végzettség esetén a vetítési alap 119,6 százaléka (121.394 forint), alapfokozat esetén 174,5 százaléka (177.117 forint), mesterfokozat esetén 193,2 százaléka (196.098 forint).
Ekkor kell újra elővenni a köznevelési törvényt, amely meghatározza, hogy a különböző életkorú pedagógusok az illetményalap hány százalékát vihetik haza – természetesen bruttó összegekről van szó.
A pedagógus I kategóriába tartozók esetén a legkisebb mértékű emelkedésre a középfokú végzettségűek számíthatnak – van, akinek mindössze bruttó 365 forinttal emelkedik a bére -, az alapszakos végzettségűek átlagosan bruttó 7-9 ezer, a mesterszakosok 8-11 ezer forintos többlettel számolhatnak – írja a szakportál, amely a témával kapcsolatban egy cikksorozat közlésébe kezdett. ♦
[sam id=”1″ codes=”true”]