Üzletet színlelve csalták ki a pénzt egy váci hölgytől
A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint két ismeretlen személy kedvezményes üzletet ajánlott egy kft. alkalmazottjának.
Az üzlet lebonyolítására egy váci telephelyen került sor 2016. július 22-én. A megbeszélt időben és helyen megjelent a két ismeretlen férfi, ahol a sértett hiszékenységét kihasználva kicsalták tőle a kialkudott pénzt, majd az áru átadása nélkül a helyszínt elhagyták.
A csalással okozott kár több, mint 300.000 forint.
Az ismeretlen tettesekről a bűncselekmény helyszínén lévő biztonsági kamera felvételt készített.
Az egyik elkövető 35-45 év körüli férfi, kb. 175-180 cm magas, átlagos testalkatú, átlagos arcformájú, az ajka jobb oldalán felül ún. „nyúlszáj” formájú sérülés látható. A bűncselekmény elkövetésekor fehér színű kantáros festő ruhát, sötét színű rövid ujjú felső ruházatot, a fején pedig piros színű baseball sapkát viselt. A ruházatának felső részén zöld és narancssárga festék pöttyök voltak láthatóak.
A másik elkövető 30-40 év körüli férfi, kb. 175-180 cm magas, erős testalkatú, kerek arcú. A bűncselekmény elkövetésekor világos kék, hosszú ujjú inget és kék színű farmernadrágot, valamint világos színű baseball sapkát viselt.
A váci nyomozók kérik, hogy aki a felvételen látható személyeket felismeri, illetve a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Váci Rendőrkapitányságon vagy hívja munkaidőben a 06-27/505-600-as telefonszámot, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. ♦