VÁCI KÖZ-TÉR: Egy fesztivál margójára

MÉSZÁROS ZSUZSA ♥ Megérkeztünk. Fesztiválozni voltunk. Illetve oda indultunk, de valami más lett belőle. Úgy van ez, mint ahogy odafelé énekelte egy nem fesztiválozó: most múlik pontosan. A Lecsófesztivál biztosan. Elfáradt, leült, éppen a fesztivál hiányzott belőle, mint lecsóból a szalonna.

Az elmúlt tizenkét évben lassan, de biztosan ment lefelé a színvonal. Eleinte voltak vendégek, voltak sztárfellépők, minden korosztály megkapta az érdeklődésének megfelelő stílust, műfajt. Természetesen voltak amatőrök is, gyerekek is megmutathatták, mit tudnak. Mit mondjak? Jó volt, érdekes volt, szórakoztató volt.

Később, úgy a választási kampány kezdetén (mert nem a választások évében kezdődött) valahogy elcsúszott a politika felé. Megjelentek a pártok, megjelentek a politikai célzatú „civil” szervezetek, és megjelentek a politikusok. A színek pedig elcsúsztak a piros sátrak, a narancs zászlók, a kék pólók és a fehér lufik felé. A sportolók helyett jöttek a mindenféle fegyverek, kardok, puskák, ostorok. A sztárok pedig lassan eltűntek, nem volt húzónév.

Eleinte voltak tájegységek, voltak nemzetiségek, de még történelmi korok szerint kóstolható lecsók, voltak kemencében sült, kovásszal készült kenyérfélék, tarhonya, nokedli, minden, ami bográcsban, üstben főzhető. Mára valahogy ez is elmúlt.

Most voltak a hagyományőrzők, mint labancok melletti huszárok (nyugi, csak a ruhakiállítás volt ennyire összevissza, a zászlók természetesen teljesen egyértelműen mutatták, mit mutatniuk kellett). Az ő sátruk mellett egy betyár csattogtatta a karikást – amikor éppen nem „lüttek” a kovás puskával. Igen, lüttek is rendesen, hogy a szívbaj jött mindenkire. Szerencsére az egész főtérről kitiltották a zöldet, a fű nem gyulladt ki. Viszont idén hiányoltam a radiátorokat. Felnőttek kedvéért: gladiátorokat. Ha voltak is valahol, csak nagyon az út végén kaptak helyet.

Néhány munkahelyi csapat, néhány reklámcsapat (Kőbányai világos – nekem világos volt a cél és az ok) mellett tényleg a pártok vitték el a pálmát. Végig is néztük, mit főznek ki, mivel is etetnek minket.

Már a felállás is jó volt: a Fidesz éppen szemben a szocialistákkal, közöttük kéklett a DK, velük szemben a Jobbik. Szuper! Végigenni nem tudjuk őket, megfeküdné a gyomrunkat, de belelestünk minden üstbe. Ebben is, abban is fortyogott ez is, az is. Felfedezhettük a különbséget is.

A fideszesek tettek a kajába kolbászt, jó sokat. Elvégre abból van a kerítés. A szocialistáké egy kicsit talán sótlanra sikeredett. Amolyan diétásra. A DK az alapoknál kezdte, de adott hozzá kenyeret. A Jobbik meg jó csípősre kavarta, mutatóba tett bele egy kis kolbászt, kenyeret és vizet. A kóstolót igen szűkre méretezte, nehogy kolbászra fájjon mindenki foga.

Volt ott minden a-betűs, mérhetetlen mennyiségben: asör, abor, apálinka. Jutott némi hangzavar, egymásnak és egymásra kiabálás, motorzúgás, buszdudálás, bringa elől elugrálás. Mert most minden autó bemehetett a máskor csak keveseknek használt területre. Ebből adódóan a buszok nem fértek el. Ami káromkodás meg emiatt elhangzott, azt inkább nem részletezném.

Ilyen lett nálunk ez a fesztivál.

Valakinek biztosan tetszett. Az biztos, hogy néhányan nagyon jól érezték magukat. Gyanítom, ők leragadtak az a-betűs kóstolónál. ♦