Katus Attila vezényelte az edzést a fitnesznapon
VÁCI NAPLÓ/sport ♥ Mintegy ötszázan regisztráltak előzetesen a Royal Fitness Club által szervezett váci fitnesznapra, amelyre a városi sportcsarnokban került sor szombaton. A nap csúcspontja Katus Attila Európa-bajnok aerobikos fellépése volt, tréningjének kezdésére gyakorlatilag megtelt a küzdőtér.
A szervezők sokféle programot kínáltak az érdeklődőknek, akiknek nagy többsége előzetesen interneten regisztrált a rendezvényre, hiszen így ingyenes volt a belépés.
A II. Royal Fitnesz Fieszta és Sportnap elsősorban azoknak szólt, akik fontosnak tartják az egészséges életmódot és készek törődni önmagukkal. Mint Klein István főszervező elmondta, egyre többen figyelnek fittségükre, járnak el rendszeresen a klubba, hogy szakemberek irányításával megmozgassák izmaikat.
A szombati rendezvényen számos sportágat lehetett kipróbálni a helyszínen, sőt, különböző cégek termékeiből vásárolni is lehetett.
A csúcs a Katus Attila által levezényelt, gyakorlatilag teljes edzés volt. Mint kiderült, a Royal Fitness Club honlapján lehetett szavazni arra, kivel szeretnének együtt mozogni a résztvevők és így esett a választás a népszerű sportolóra, személyi edzőre, életmód tanácsadóra. ♦