Kedden este a Credo-házban a Seuso-kincsekről

dezsy-zoltan-filmrendezo-700VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ Érdekesnek ígérkezik a Credo-ház keddi, az Esti beszélgetések című sorozat következő rendezvénye. A vendég Dézsy Zoltán filmrendező lesz, akit várhatóan elsősorban a Seuso-kincsek rejtélye című filmjével kapcsolatban kérdezgetnek majd.

A fórumot Vészabó Noémi festőművész-író vezeti. A rendezvény este 6 órakor kezdődik.

[sam id=”16″ codes=”true”]

„Az elmúlt több mint másfél évtizedben rengeteg olyan témával, üggyel foglalkoztam, amely nem ért véget azzal, hogy sugározta őket a televízió. Dokumentumfilmesként tudom, hogy az élet írja tovább a történeteket, és érdemes ezekre odafigyelni.

Képernyőre vitt történeteim és a szereplők sorsa továbbra is érdekelnek – a visszajelzésekből tudom, hogy a nézők is így vannak ezzel. Gyakran kérdeznek, hogy folytatom-e a Seuso-kincseket, gyűjtöm-e még az anyagot 56-os témájú dokumentum-filmjeimhez, vagy mi lett Gerő László sok millió dolláros örökségével. Ezeket az oldalakon megpróbálok ezekre a kérdésekre is választ adni” – írja saját weboldalán a filmrendező.

Közben tavasszal elkészült a Seuso II. című alkotás is. Lesz tehát miről beszélgetni a holnap esti fórumon. ♦

[sam id=”1″ codes=”true”]