Negyedszázados születésnapját ünnepelte a bandérium

huszrabanderium-csoportkep-700VÁCI NAPLÓ/a város ♦ Szervezési problémák miatt némi késéssel kezdődött szombaton a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium 25. születésnapjára meghirdetett díszszemle a dóm előtti téren. Fördős Attila polgármester így a látványosságra gyülekező polgárok előtt, de az egyenruhások távollétében mondta el köszöntő beszédét.

A bevonuló csapatok két sorban, egymással szemben sorakoztak fel az ünnep alkalmából. A parancsnoki szemle után rövid köszöntések hangzottak el és kitüntetéseket adtak át.

Ezt követően a huszárok és a nemzetőrök alakzatban bevonultak a dómba, ahol éppen az ott zajló egyházmegyei kórustalálkozó végét jelzően a Himnuszt énekelték az emberek.

[foogallery id=”21767″]

Beer Miklós megyéspüspök – mellette állt a ceremónia alatt Harrach Péter országgyűlési képviselő – megáldotta a csapatzászlókat, majd a templomból való kivonulás után díszlövés jelezte a rendezvény végét, s egy közös fotóra álltak össze az ünnepeltek. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ligettakarítás iskolásokkal és civilekkel

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments