VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ Színházba mentem! szlogennel, 12 művész és sportoló közreműködésével indított kampányt a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) – írta korábban az origo.hu. A kezdeményezéshez csatlakozott a Váci Dunakanyar Színház is – ezt Facebook oldalukon tették közzé.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló program célja a színház népszerűsítése a fiatalok körében, és a kíváncsiság felkeltése azokban is, akik nem, vagy csak ritkán választják ezt a szórakozási formát.
[sam id=”16″ codes=”true”]
[sam id=”17″ codes=”true”]
Szabó László, az MTT titkára a rendezvény sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kampányban hat kisfilmet mutatnak be, több reklámmal készülnek, valamint egy mobilalkalmazással, és játékokat is szerveznek.
Az egyik játékban fotó feltöltésére ösztönzik a nézőket, akik között a legegyedibb, legcsinosabb színházba járókat keresik, és a legtöbb szavazatot kapó páros egy hétig vendégeskedhet a 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozón.
A másik játékban a színházjegy fotójának feltöltésével lehet részt venni. A játékosok között hetente színházjegyeket sorsolnak ki, és a legaktívabb résztvevők további ajándékokat is kapnak.
A programhoz létrehoztak egy honlapot is, a szinhazbamentem.hu-t is és egy, a filmes IMDb-hez hasonló átfogó színházi adatbázist, Hungarian Theatre Database, htdb.hu címen. A most készülő adatbázisban az összes színházi szakember adatlapját szeretnék megjeleníteni komplex tájékoztatást adva a magyar színházi világról.
A kezdeményezéshez eddig 52, magyar nyelven játszó budapesti, vidéki és határon túli színház csatlakozott, de folyamatosan jelentkeznek új intézmények is. ♦
[sam id=”1″ codes=”true”]