Több mint 70 ember hitt az internetes csalónak

internetes-csalas-700VÁCI NAPLÓ/bűnügyek ♥ A Dunakeszi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki internetes oldalakon női neveken hirdette a nem létező áruját. 77 embert tévesztett és károsított meg, úgy tudjuk, váci is van az áldozatai között.

A bűnügy vádlottja, egy fővárosi férfi 2014-ben női neveket használva regisztrált az internet hirdető oldalain. Apróhirdetéseiben olyan dolgokat kínált eladásra, amelyeket esélye sem volt beszerezni, csak a képeiket töltötte le és illusztrálta velük a hirdetéseket. Hirdetett telefont, bútort, fehérneműt, babakocsit, fényképezőgépet.

Olyan személyi igazolványt és lakcímkártyát vásárolt, amit egy hozzá hasonló kinézetű férfi korábban elveszített. Ezekkel az okiratokkal bankszámlát nyitott.

Az ország számos pontjáról jelentkező vevővel a hirdetett termék árát és postaköltséget előre átutaltatta. Az árut azonban, mivel az nem is létezett, soha nem adta postára. A vádlott 77 sértettet tévesztett meg, pár ezer forinttól 65.000 forintig terjedő összegben károsítva meg őket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

A Dunakeszi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a férfit, akivel szemben börtönbüntetést
kiszabására tett indítványt. ♦

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments