Új ügyvezetője van a Váci Városfejlesztő Kft-nek

vaci-varosfejleszto-kft-logoja-700VÁCI NAPLÓ/városháza ♥ A szerdai rendkívüli testületi ülésen új ügyvezető igazgatót választottak a Váci Városfejlesztő Kft élére. Az álláshirdetésre egy pályázat érkezett be határidőre. Mint ismeretes, Tar György október 30-cal mondott le posztjáról.

A mostani pályázó nem volt ismeretlen a képviselők előtt: Benyó Balázst áprilisban választották meg a város által alapított Észak-Pest Megyei Területfejlesztési Kft élére.

Bóth János (MSZP) a napirendi pont tárgyalásánál jelezte, hogy szerinte összeférhetetlen a két pozíció, valamint a szakember által egy kft-nél végzett tanácsadás sem egyeztethető össze ezzel a pozícióval. Benyó Balázs elmondta: mindkét helyen benyújtotta felmondását.

A testület titkos urnás szavazással döntött. Tizennégy érvényes voks volt, abból 12 támogató, így öt évig Benyó Balázs igazgathatja a holdingot. A bérét bruttó 950 ezer forintban határozták meg, és gépkocsi használati költségtérítést is kap majd. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kitüntetésekre várnak javaslatokat
AnitaA szerkesztő ajánlata:
Érdemes elolvasni a Váci Napló holnap, pénteken megjelenő számában a képviselőtestületi ülésről szóló tudósításunkat, amelyben beszámolunk a mobilgáttal kapcsolatos döntésről és megírjuk, milyen incidens okozott indulatos vitát az ülés végén, már a tanácskozás bezárása után. (Furucz Anita)

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments