Vasárnap már maratont fut az alpolgármester
Hét év kihagyás után 2014-ben a futás mellett tette le voksát a korábbi kétszeres világbajnok evezős. Pető Tibor, városunk alpolgármestere, aki az elmúlt 22 hónapban mintegy 30 kilótól szabadult meg, és vasárnap a második alkalommal szeretné teljesíteni a maratoni távot a 31. SPAR Budapest Maraton versenyen.
Hét esztendő nem kevés idő, főleg nem egy korábbi élsportoló életében. A szervezet közel két évtized alatt hozzászokott a megfelelő kalóriabeviteléhez, és bizony a sportmentes életmód még egy volt élsportolón is nyomokat hagy.
– 2014-re erősen meglátszott rajtam a kényelmesebb életmód, úgy döntöttem, radikális változásokra lesz szükség. Az állóképességem nem veszett el teljesen, azonban az a 30 felesleges kiló nem állt túl jól – fogalmazott önkritikusan Tibor, aki 2014-ben futócipőt húzott, és nekivágott a kilométereknek.
A volt evezős világbajnok kezdettől magának írta az edzésterveket, amelyet korábbi felkészülései és az interneten talált információk alapján állított össze. A kilók száma rohamosan apadni, a könnyedén megtett ezer méterek száma pedig radikálisan emelkedni kezdett, ezért már tavaly tavasszal egy félmaratonon rajthoz is állt. Sikerrel!
Pető Tibor a tervekről szólva elmondta: minimum 32 percet szeretne javítani a tavalyi idejéhez képest, azaz ezúttal 4 órán belüli idő lesz a cél, amihez 5:15-5:30 közötti ezrekre lesz szüksége. Véleménye szerint ez tartható lesz, hiszen 22 hónapja tart a felkészülése, rengeteget gyorsult tavaly óta és az idei két verseny, egy félmaraton és egy fél ironman is jól sikerült.
– Havonta átlagosan 150-200 kilométer között futok, általában 10-15 kilométeres távokat és kéthetente egy hosszú futást iktatok a programba – árulta el a felkészülése részleteit Pető Tibor, aki a budapesti maraton után Firenzében szeretné harmadik alkalommal is kipipálni a távot.
Számára a 42 kilométer teljesíthető kihívás, de egykori élsportolóként természetesen szeretné tovább feszegeti a határait. A következő cél ugyanis egy teljes ironman! Ismerve kitartását és céltudatosságát, úgy tűnik, hogy ez sem jelent majd akadályt neki! ♦