Virágos városért, virágos házakért díjazták a versenyzőket

viragos-vac-dijkiosztoVÁCI NAPLÓ/városháza ♥ Az idén is nagyon sokan részt vettek a Virágos Vác környezetszépítő versenyben, a kedden délután tartott díjkiosztó ünnepség alkalmából zsúfolásig megtöltötték a vendégek a városháza dísztermét.

– Vác nagyszerű adottságokkal rendelkezik, az ország egyik legszebb kisvárosa, és mindannyian tehetünk azért, hogy minél szebb, virágosabb legyen. Ezért is fontos, hogy az elmúlt csaknem másfél évtized alatt megerősödött ez a környezetszépítő mozgalom. Évről évre nagyon sokan részt vesznek a versenyben, számosan vannak, akik már a kezdetek óta rendre beneveznek. Példaadó lehet mások számára is a résztvevők igényessége, amiért köszönetet mondok az önkormányzat nevében mind nekik, mind a  főkoordinátor szerepét betöltő Mezei Helga főkertésznek és a bíráló bizottság tagjainak – mondta Mokánszky Zoltán alpolgármester.

Beer Miklós megyés püspök, a verseny védnöke is köszöntötte a jelenlévőket.

– Vác szépségére nem csak örökölt adottságként kell gondolnunk, hanem mindannyian hozzájárulhatunk a város szépítéséhez. Saját magunkról állítunk ki bizonyítványt azzal, ahogyan közvetlen környezetünket gondozzuk, csinosítjuk. Ebben pedig fontos segítség ez a nagyon dicséretes mozgalom is – fogalmazott a főpásztor.

Az idén tizenöt családi házas résztvevő, társasházi- vagy intézményi közösség bronz oklevél elismerésben részesült, mivel már hat egymást követő évben a díjazottak közé kerültek, nyolc bronz oklevél talált gazdára (öt egymást követő díjazásért), illetve – negyedik elismerése jutalmaként – tíz nevező „Virágos Vác – Virágos ház” tábla díjban részesült.

Külön köszöntötték a szervezők Sulina Istvánnét és Vojtki Pálnét, akik idős koruk ellenére példaadó lelkesedéssel vesznek részt a mozgalomban és másokat is buzdítanak.

A díjkiosztó eseményen – mely fogadással zárult – nagy sikert aratott Banda Pál cimbalom művész előadása. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments