Volt az idén is mosoly és jókedv az Árpád Napokon

OLYMPUS DIGITAL CAMERAVÁCI NAPLÓ/a város (Mezei Gabriella) ♥ Mint arról a Váci Napló beszámolt, idén az Árpád Fejedelem Általános Iskola diákjai adták az aradi vértanúk emléknapjára rendezett ünnepség műsorát a Rózsakertben. De a különleges napok sorozata folytatódott ezt követően is náluk.

Az iskola tanulói és pedagógusai számára izgalmakkal teli órák, napok következtek a csütörtöki megemlékezés után is, hiszen Árpád Napok néven immár hagyományosan rendezte meg az Iskola október eleji eseménysorozatát.

A kétnapos rendezvény során számos vetélkedőt és foglalkozást szerveztek, a tanulók matematika-, informatika-, szorobán-, történelem-, rajz-, sakkversenyen is részt vehettek, sőt, idén kreatív tökfaragásban is választottak győztest.

Immár örökös ökoiskolához méltóan, az egészséges életmód jegyében készített gyümölcssaláták lelkes készítői is versengtek. Környezetvédelmi kvízre is invitálták a város iskoláinak diákjait; ez a vetélkedő – a felnövekvő környezettudatos generációért – szintén hagyományosan megrendezett eleme a programsorozatnak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

A kezdeti esős idő ellenére pénteken már számos sportfeladatban is összemérhették ügyességüket a diákok. A vetélkedők sorát játékos sport- és atlétikai versenyek, kézilabda-mérkőzések színesítették.
A mosoly világnapján jutott bőven jókedv és öröm a nyertesek számára, hiszen a díjazottaknak értékes jutalmakat biztosítottak a rendezvénysorozat támogatói: a DDC Kft, az Ipress Center, az Elevenpark RENO, a McDonald’s, a Veresegyházi Medveotthon, valamint a Bánkúti Sportbolt.

Az iskolai kórus tagjainak szereplésével – Dérné Laczhegyi Zsuzsanna, illetve Pallaginé Farkas Etelka tanárnők felkészítésével – a rendezvénysorozat idén is színvonalas koncerttel zárult a református templomban.

[foogallery id=”22115″]

A programsorozaton képviseltette magát számos környező település a meghívott váci iskolákon kívül, sőt, Csíkszeredáról is érkeztek vendégek.

Az immár hagyományosan megrendezett Árpád Napok ebben az évben is elérte a célját: több száz gyermeket vont be a barátságos versengésbe, akik nem csupán ismereteiket gyarapíthatták, valamint ügyességüket mérhették fel, hanem olyan közösségi élményekkel gazdagodhattak, amelyeket hasznosíthatnak az elkövetkező tanulóéveikben is. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments