A német robotsárkánnyal ismerkedtek a boronkaysok

zollner-robotsarkanya-700VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Az előző tanévben a Zollner gyár meghirdetett egy csapatversenyt a boronkays diákok részére, akik közül a 11.N osztályból került ki a győztes csapat, melynek tagjai voltak Zsidákovits Fatime, Varagya Máté és Vizler Júlia, és ennek köszönhetően részt vehettek a balassagyarmati győztesekkel együtt egy négy napos kiránduláson Bajorországban.

Az iskola honlapján nemrég megjelent beszámoló szerint a versenyen és az úton is velük volt Szigeti Ágota tanárnő is.

„Szeptember 15-én indultunk innen Vácról, és már a késő délutáni órákban a szállásunkról nézhettük a gyönyörű kilátást Zandt városára. Kipakolás után eltöltöttünk egy kellemes estét a szállás sörkertjében, majd a legtöbben a meleg vizes medencét vagy pedig a szaunákat próbáltuk ki.

Másnap reggel az ottani gyárat tekinthettük meg és volt szerencsénk találkozni a céget megalapító Manfred Zollner úrral is, akinek megköszöntük a szívélyes vendéglátást és a lehetőséget, hogy elindulhattunk ezen a versenyen. A rövid kis beszélgetés után körbevezettek minket a gyárban és megmutatták, hogy a telep egyes részein miket gyártanak. A gyárlátogatás után megnézhettünk egy robotsárkányt, amit a Zollner gyár épített évekkel ezelőtt” – írták beszámolójukban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

A boronkaysok ellátogattak Bodenmaisba, ahol egy fenyőerdőben tettek egy kisebb túrát. Megnézhettek egy fejre állított házat is, ami rengeteg optikai csalódást okoz a látogatóknak. A harmadik napon Regensburgban jártak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments