VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Korunk világában egyre veszélyesebb kihívások elé kerülnek a fiatalok, ezért fontos, hogy valós információkat, tényeket kapjanak a döntéseik meghozatalához. Egyik ilyen veszélyforrás a droghasználat.
Erre mutatott rá a Váci Közéleti Egyesület és a Váci Kábítószer Egyeztető Fórum közös rendezvénye, melyen nemrég tényfeltáró drogprevenciós előadást tartottak alsó tagozatos diákok számára a Madách Imre Művelődési Központban.
[sam_block id=”5″]
Bár a téma fontosságát és aktualitását jelzi az a megdöbbentő adat, hogy a Magyarországon élő 16 éves fiatalok közül bevallottan minden negyedik, de a szakemberek szerint az elhallgatókat is figyelembe véve valójában minden második tinédzser kipróbált már valamilyen drogot, mindössze 300 diák jött el a rendezvényre a váci általános iskolákból.
A rendezvény első előadója dr. Németh Zoltán orvos volt, aki mentőorvosi, gyógyszeripari ismeretekkel is rendelkezik, több mint 20 éve foglalkozik drog prevencióval. Valóságos tényeket tárt a fiatalok elé a drogokról és kábítószerekről, az e téren zajló emberkísérletekről és orvosi munkája során szerzett tapasztalatairól.
Napjainkban világtendencia felé tart az úgynevezett „könnyű drogok” legalizálása. Kevesen figyeltek fel rá, hogy november 8-án, az elnökválasztás napján Californiában és Massachusetts-ben legálissá tették a marihuana fogyasztását. Szórakozásnak tartják, nem tiltják. Hollandiában, Belgiumban évente versenyt rendeznek, hogy ki tud minél nagyobb THC tartalmú vadkendert termeszteni.
A designer drogok százával jelentek meg az elmúlt években, öt-hat éve Magyarországon is. Azért designer a nevük, mert tervezett vegyületek, gyógyszerészek, vegyészek állítják elő, akik csak arra ügyelnek, hogy ne legyen büntethető, ám fogalmuk sincs a hosszú távú hatásukról.
Dr. Németh Zoltán beszélt a drogozás kiváltó okairól, amiben komoly szerepet játszik a kortárs fiatalok hatása és közvetett módon a genetikai hajlam is. Leszögezte, hogy a határozott nemmel való döntés viszont védelem ezekben az esetekben is. Végül beszélt a tudatmódosult állapot szakaszairól is, amikor a kezdeti jó érzés szintje később lecsökken, majd elvonási tünet jelentkezik és onnan nincs megállás, ekkor már csak azért használja a szert a drogos, hogy ne szenvedjen az elvonási tünetektől.
A rendezvény következő előadója dr. Hertelendi Lajos alezredes, a Váci Rendőrkapitányság bűnmegelőzési referense volt. Előadása egy megtörtént bűnügyről készült filmmel kezdődött, amely valósághűen bemutatta egy éjszakai diszkóból drogos állapotban autózó fiatalok megrázó tragédiáját a tudatmódosult állapotban vezető sofőr hamis magabiztossága miatt.
A továbbiakban a droghasználat jogi következményeiről tájékoztatta a fiatalokat. A rendőrségi eljárás célja nem egy sérült fiatalkorú elítélése, hanem a megmentése a rossz döntése következményétől. Azok a kereskedők, dílerek, drogbárók, akik elámítják a fiatalokat, maguk nem használnak drogot, ők a haszonélvezők – mondta a szakember, aki fontosnak tartja a jól működő család szerepét a fiatalok védelmében.
Az a család, amelyben szeretet és kölcsönös bizalom van, támogatást tud adni gyermekeiknek a döntéseik meghozatalában. Ehhez viszont nem elég az átlagos napi hét perc beszélgetés – tette hozzá. ♦
[sam_block id=”6″]