Végeztek a kis népszámlálással, a váciakat is felmérték

nepszamlalas-iv-kitoltese-700VÁCI NAPLÓ/MTI/nagyvilág ♥ Az elmúlt héten kedden befejeződött a kis népszámlálás, az úgynevezett mikrocenzus, amelynek keretében a lakosság egytizedének életkörülményeit mérték fel, az eredményeket várhatóan jövő tavasszal teszik közzé – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

Az akcióba bevonták Vácot is, városunkban is több polgárt kerestek fel otthonában a számlálóbiztosok.

A közlemény szerint az október 1. és november 8. közötti felmérés során több mint 440 ezer lakásban és 500 bentlakásos intézményben 1,5 millió kérdőívet töltöttek ki. A mintába került címek 92 százaléka szolgáltatott adatokat a KSH-nak, a többi esetben azért nem született eredmény, mert a számlálóbiztosok többszöri felkeresés ellenére sem tudták felvenni a kapcsolatot az ott élőkkel, a kijelölt cím pontatlan volt, illetve nyelvi vagy egészségi probléma akadályozta a válaszadást.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A Vácról indult színésznő alakítását Indiában is megirigyelték

A kérdőívet október 1. és 9. között interneten is ki lehetett tölteni, a kijelölt háztartások 18 százaléka adott választ ebben a formában. A legtöbb online kérdőív Budapestről és Pest megyéből érkezett vissza a hivatalhoz – írták.

Október 10. és november 8. között a háztartásokat számlálóbiztosok keresték fel, akik laptop vagy tablet segítségével rögzítették a válaszokat. Ebben a második szakaszban a nyugati megyékben zajlott a leggyorsabban a felmérés. A legtöbben (97 százalék) az észak-alföldi régióban töltötték ki a kérdőíveket, a legkevesebben (85 százalék) a közép-magyarországi térségben – olvasható a közleményben.

Közölték azt is, hogy idén először a mikrocenzus kérdőívcsomagja a kötelező lakás- és személyi kérdőívek mellett öt tematikus kiegészítő kérdőívet is tartalmazott. A háztartásoknak a kiegészítő kérdéssorok egyikét – társadalmi rétegződés, foglalkozások presztízse, szubjektív jóllét, egészségproblémából fakadó akadályozottság vagy nemzetközi vándorlás – kellett kitölteniük, a válaszadás ezekre önkéntes volt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A Vácról indult színésznő alakítását Indiában is megirigyelték

Kiegészítő kérdőívből mintegy 304 ezer érkezett vissza a hivatalhoz, a legtöbben a társadalmi rétegződésre vonatkozó kérdőívet töltötték ki.

Hozzátették, a KSH már megkezdte az adatok feldolgozását, az első eredmények várhatóan 2017 májusában lesznek elérhetőek.

A mikrocenzust a tízévenként rendezett népszámlálás félidejében tartják, célja, hogy felmérjék az elmúlt öt év társadalmi változásait. Ezáltal a KSH adatokhoz jut a népesség nagyságáról és összetételéről életkor, nem, családi állapot, iskolai végzettség, foglalkoztatottság, nemzetiség és számos más demográfiai mutató alapján, továbbá képet kap a lakásállomány főbb adatairól is. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments