A váci püspök a köztársasági elnökkel ebédelt

VÁCI NAPLÓ/nagyvilág ♥ A magyarországi egyházak nemcsak hirdetői, hanem eltökélt munkásai is a szeretetnek – mondta Áder János köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi ebéden december 13-án a Sándor-palotában. A találkozón ott volt Beer Miklós váci megyéspüspök is.

Az egyházak intézményeik révén mutatják meg, hogy hitük „szeretetet közvetít, gyógyít, irgalmaz” – fogalmazott  a köztársasági elnök, hozzátéve, hogy az egyes felekezetek az eltérő tanítás mellett ugyanazt a felelősséget érzik az ember, az emberi élet iránt.

Vannak kitüntetett idők, amikor ez a munka még élesebben látszik, és advent éppen ilyen különleges idő – tette hozzá.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A gazdagok gyorsabban teszik tönkre a Földet, mint a szegényebbek

De ilyen különleges idő volt az irgalmasság éve a katolikus egyházban, amely azt üzente, hogy „az irgalmasság nem »jótékonykodás« és nem puszta szentimentalizmus”, hanem elsősorban „életprogram” – hangsúlyozta az államfő a szentévet meghirdető Ferenc pápa szavait idézve.

Ilyen kitüntetett idő lesz 2017, a reformáció éve is, amikor „még láthatóbbá válik, hogy az egyházak működése természetes módon túlmutat saját közösségeik keretein, és az egész társadalom humán erőforrása lehet” – fogalmazott.

Az államfő megköszönte az egyházak munkáját, és arra kérte őket, ahogy eddig, úgy a jövőben is segítsék „imáikkal, szolgálatukkal nemzetünk erőfeszítéseit, a magyarok újabb esztendejét”.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Hamarosan jön a világnapja: négy érdekesség, amit nem tudtál a kávéról

A találkozón részt vett többek között Erdő Péter bíboros és Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, és a konferencia tagjai. (képünkön: Áder János köztársasági elnök (j), Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke (b), Beer Miklós váci megyés püspök (b2) és Udvardy György pécsi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) alelnöke (j2) a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi ebéden a Sándor-palotában 2016. december 13-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi) ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments