Livewire Team: karácsonykor adni, mindig öröm

VÁCI NAPLÓ/sport ♥ Csapatunk a Livewire Team újfent egy fantasztikus meghívásnak tesz eleget. Ábrahám Zoltán invitálására a Pivár Ignác Általános Iskola és Speciális Szakiskola vendégei lehetünk december 16-án.

Ez a nemes esemény immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre, egy azonos ipartelepen dolgozó vállalkozók együttműködésével, hatalmas sikerrel. Az első karácsonyi összefogáson leesett a tanulók álla, hiszen addig az iskolában nem láttak még karácsonyfát sem.

Az azt megelőző években a városunk főterén állított karácsonyfának lenyesett ágait kérték el a tanárok és azokból csináltak kisebb díszítéseket. Ezek a kis emberek a legapróbb ajándéknak is tudnak örülni, legyen az egy cukorka vagy akár egy kis plüss figura. Hatalmas szeretet lakozik bennük. Természetesen mi sem megyünk üres kézzel. A gyermekek karácsonyát két versenyautónk látványával és 14kg szaloncukorral édesítjük meg.

Az intézmény1960-ban kezdte meg működését 4 osztállyal és 56 tanulóval, 2004 óta a Cházár András EGYMI tagintézményeként működik, immáron közel 200 gyermekkel. A tanulókat értelmi visszamaradottságukon túl társult fogyatékosságok is sújtják (epilepszia, mozgás- és látásfogyatékosság, részképesség kiesések), melyek korrekciója érdekében speciális képzettségű szakemberek közreműködésével speciális szolgáltatásokat is nyújtanak (gyógytorna, logopédia, szenzoros integrációs terápia, dyslexia prevenciós olvasás-írástanulási módszer, stb.) A 8. osztály elvégzése után szakmatanulásra felkészítő, majd szakmatanulást biztosító speciális szakiskolai képzésben részesülnek tanulóink. Gyermekek számára OKJ képzést adó kerti munkás és falusi vendéglátó képzést biztosítanak.

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments