Egy szál vörös rózsa a felkészítő tanároknak

egy-szal-voros-rozsa-700VÁCI NAPLÓ/kultúra (Zsigmond Ildikó magyartanár) ♥ Ha november, akkor Bolyai, ha Bolyai, akkor Árpád. Röviden erről szól Szent András hava a magyarosok versenynaptárában. Idén is Vácról és a környékbeli iskolákból zsibongó gyermekek serege lepte el az Árpád Fejedelem Általános Iskolát, amely évek óta a házigazdája a Bolyai anyanyelvi csapatverseny Észak-Pest megyei területi döntőjének.

A versenyt támogatta a Magyar Nyelv Barátainak Egyesülete, melynek elnöke az Árpád volt igazgatója, a nyelvművelő Dóra Zoltán.

A forgatókönyv elindul: a csapatnevek alapján a jól edzett helyi diákság eligazítja a vendégversenyzőket a megfelelő helyszínekre, ahol mandarin várja őket. Már csak a tudásuk összeadására és kamatoztatására van szükségük.

A kísérő tanárok a tanulókat lelkesítő szavak után – még a verseny kezdete előtt – hanyatt-homlok rohannak a már szintén megszokott helyszínre, egy első emeleti terembe. Ott gőzölgő kávé, süti, nagy-nagy szeretet, odafigyelés és nem utolsó sorban szakmai tapasztalatcsere várja őket. Na, akkor és ott az igazi egy magyartanárnak, amikor a közös Himnusz-éneklés után úgy érzi, végre értik a sikereit, de kellőképpen átérzik a tanítás nehézségeit is, hiszen nemcsak egy nyelvet beszélnek, hanem egyformán éreznek, gondolkoznak a jelenlévő kollégák.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Az irodalmi művektől eltérően viszont két tetőpontja is van ennek a délutáni eseménynek. Az egyik, mikor Marika, Duhonyi Tiborné – a verseny szervezője – kiosztja a felkészítő tanároknak, tanítóknak a megoldásra váró feladatlapokat, akik gyors áttekintés, megbeszélés után lelki szemeikkel már tanítványaik körül vannak, gondolatban az esetleges nehézségeken próbálják őket átsegíteni.

A másik csúcsélmény, amikor a versenyző csapat, illetve csapatok képviselői egy szál vörös rózsával köszönik meg tanáruknak a felkészülésben nyújtott segítségét. Megható ez – a már majdnem feledésbe merülő gesztus – tanár és diák között.

November 19-én Budapesten megtörtént az eredményhirdetés, büszkék lehetünk arra, hogy erről a helyszínről két csapat is döntős, vagyis részt vesz az országos versenyen: 4. évfolyamon (78 csapatból) első Rádról a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Mirr-Murr csapata, tagjai: Csermák Anna, Farkas Emese, Megyesi Luca, V. Szabó Boróka, felkészítő tanáruk: Bajnainé Tölgyesi Tünde. A 8. évfolyamon első (54 csapatból) szintén Rádról a Péchy Blanka csapat, tagjai: Szőcs Nóra, Sztebel Judit, Horhi Márta, Szabó Dávid, felkészítő tanáruk: Saffarik Ildikó.

Díjazottak: a 6. évfolyamon (97 csapatból) második lett a Váci Juhász Gyula Általános Iskola Nyelvtörők csapata, tagjai: Cseke Dorina, Cs. Nagy Olga, Kékesi Szabrina, Szedlacsek Anna, felkészítő tanáruk: Grauszman László. Ugyanitt harmadik a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola Szállóigék csapata tagjai: Burkódi Mikes, Kovács Ágnes, Szabó Tamás, Majer Zsófia, felkészítő tanáruk: Inczédyné Gyetván Orsolya. A 7. évfolyamon ötödik lett (52 csapatból): a Váci Juhász Gyula Általános Iskola Macskanyelvek csapata: Sapka Dorina, Szekeres Hanna, Szikora Blanka, Zsidai Eszter felkészítő tanáruk: Grauszman László. A 8. évfolyamon negyedik (54 csapatból) Rádról a Nyelvmesterek csapata: Oszaczki Szabina, Vasas Virág, Vasas Lilla, Veres Tamás, felkészítő tanáruk: Saffarik Ildikó. Szeretettel gratulálok mindannyiuknak!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

Egy kis személyes… Ritkán éreztem azt, hogy egy országos anyanyelvi verseny mottója ennyire is érvényesül gyakorlatban is! Hiszek Bolyai János gondolatában, hogy a jót gyakorolni kell ahhoz, hogy az igazat megérthessük, és a szépet megérezhessük. Nekünk, magyartanároknak, feladatunk tanítványainkkal ezt az elvet megismertetni. Ennek élményéhez nagy segítséget nyújt maga a Bolyai anyanyelvi csapatverseny szellemisége. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments