Váci szakember nyilatkozott a veronai buszbalesetről
VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Szombaton az M1 Ma reggel című műsorának vendége volt a Vácon élő igazságügyi szakértő, Bell Márton, aki az olaszországi buszbaleset kapcsán mondta el véleményét. A 16 halálos áldozatot követelő tragédiában még zajlik két súlyos sérült azonosítása.
– A tűzesetek vizsgálata komplikált. Annak megállapítása, hogy a tűz mikor és hol keletkezett, nagyon részletes elemzőmunkát igényel. Ezt nehezíti, hogy a tűzoltás során általában fontos információt hordozó nyomok tűnnek el, ugyanakkor maradnak vissza olyanok is, amelyek viszonylag nagy biztonsággal vezetik el a szakértőt arra a helyre, ahol a tűz keletkezett – mondta Bell Márton igazságügyi szakértő a műsorban.
Ilyen lehet például a hamu, a különböző égésmaradványok, azok elhelyezkedése és sorrendje, illetve a fém alkatrészeken visszamaradt nyomok, melyek arra utalnak, hogy melyik területen milyen hőmérséklet uralkodott – magyarázta.
Úgy vélte, bár az egyik térfigyelő kamera felvételét nyilvánosságra hozták, ám az összes videót nem tették a közvélemény számára elérhetővé, amelyek szintén segíthetik a szakértő munkáját.
Bell Márton elmondta azt is, hogy mivel a veronai egy sokszereplős baleset volt, ezért hosszan tart majd az elemzése is. A pillanatnyi információk alapján ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy az igazságügyi szakértő ne találja meg a tragikus baleset bekövetkezésének okát – írja a hirado.hu. ♦