A sok jég miatt teljes a hajózási zárlat a Dunán

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ A Dunán kialakult jégviszonyok miatt teljes hajózási zárlatot rendeltek el kedden délután – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-vel.

Közleményük szerint a fővárosi kormányhivatala közlekedési főosztálya, mint hajózási hatóság, a vízi közlekedés biztonsága érdekében 16 órától elrendelte a korlátozást a folyó 1792 és 1433 folyamkilométere között. Ennek nyomán Gönyűtől a déli országhatárig tilos a hajózás.

Ez vonatkozik a komp- és révközlekedésre, valamint a budapesti szakaszon történő hajózásra is. A zárlat feloldása a jégviszonyok alakulásától függ – írta a kormányhivatal.

A zárlat alól mentesülnek a folyamfelügyeleti és a vízügyi szervek hajói, továbbá a jégtörésben, valamint a segítségnyújtási, mentési munkálatokban résztvevő hajók. A hajózási zárlat visszavonásig érvényes – olvasható a hirdetményben.

Az ország legnagyobb jégtörő hajója kedd este indult el Győrből Budapestre. Éjszaka Esztergomban állomásozott és szerdán Vác mellett is elhaladva ért el a fővárosba. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kosdon csökkenti környezeti lábnyomát az EHF EURO 2022

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments