A vonatok késésében európai csúcstartók vagyunk

VÁCI NAPLÓ/nagyvilág ♥ Rengeteget késnek a vonatok Magyarországon, uniós összevetésben itt törlik a legtöbb járatot, az emberek mégis szeretnek a vasúttal utazni – ez derül ki a 28 európai ország vasúthálózatát figyelő Rail Market Monitoring Scheme adataiból.

Magyarországon a legalacsonyabb a pontosan közlekedő elővárosi és regionális vonatok aránya. A 100 kilométernél kisebb távolságot megtevő vonatok mindössze 78 százaléka érkezett meg végállomására 5 percnél kisebb késéssel vagy késés nélkül, ami a legalacsonyabb érték a vizsgált országok között. A legjobban a balti országok teljesítettek – közölte a Portfolio.hu a felmérés adatai alapján.

Ha a távolsági, 300 kilométer alatti távot megtevő vonatok pontosságát nézzük, Magyarország a középmezőnyben áll 87 százalékos aránnyal. Az elővárosi és regionális vonatokat vizsgálva messze Magyarországon a legmagasabb, 11,5 százalékos a törölt indulások aránya.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

Ezek alapján nem meglepő, hogy utasok nem túlzottan elégedettek az utazás és az állomás minőségével. A vasúti utazásról általában az utasok 50 százaléka, míg az állomások állapotáról az utasok 40 százaléka van pozitív véleménnyel, ami európai szinten gyenge eredmény. A legelégedettebbnek a finnek, a legkevésbé elégedettnek pedig az észtek számítanak.

A 100 kilométernél kisebb távolságra vonatkozó jegyárak összehasonlítása alapján Magyarország nem tartozik Európa legolcsóbb helyei közé. Vásárlóerő-paritással kiigazítva Magyarországon 10 centet kell fizetni egy kilométernyi utazásért, ami a nyugat-európai tarifák fele. A távolsági tarifákat vizsgálva Magyarország a 13. helyet foglalja el a 26 ország között, a 14 centes kilométerenkénti viteldíj pedig alig marad el Svédország vagy Belgium áraitól.

Szintén az európai középmezőnyben szerepelnek a magyar vonatok az átlagos sebességet nézve. A vonalhossz és menetidő elosztásával számolt adatok alapján Magyarországon mintegy 65 km/órás átlagsebesség jellemzi a távolsági vonatokat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

A nem túl hízelgő adatok ellenére Magyarországon sokan utaznak vonattal: a 10 százalékos arány a harmadik legmagasabb Európában. Itthon közlekednek a legtöbben busszal (23 százalék), és a legkevesebb autóval (67 százalék).

Bár az elmúlt évtizedekben számos vonalat bezártak, még mindig Magyarország büszkélkedhet Európa egyik legsűrűbb vasúthálózatával. 10 ezer négyzetkilométerre 848 kilométernyi vasútvonal esik. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments