Kézilabda: nagy küzdelem, egy félidőnyi kiállítás

VÁCI NAPLÓ/sport ♥ Kötelező győzelmet vártak a szurkolók a váci lányoktól, ám a pályán ádáz küzdelem folyt minden találatért, s csak a mérkőzés vége felé dőlt el a küzdelem. A vendégek kétszer is fordítottak, ám végül a váciak akaratereje egyértelművé tette, hogy ezen a napon ki a jobb: Ipress Center-Vác – Budaörs Handball 30–26 (16–16).

Jellemző a mérkőzésre, hogy a két csapat játékosai összesen egy félidőnyi kiállítást gyűjtöttek össze: a váciak 18, míg a vendégek 12 percet töltöttek ily módon a játéktéren kívül.

A mérkőzés után Mihály Attila, a budaörsiek vezetőedzője gratulált a váciaknak. Örült a győzelemnek a váciak játékosa, Helembai Fanny is, aki a klub honlapjának tudósítása szerint ezt mondta:

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Részletek derültek ki a vasárnap tragikus körülmények között elhunyt 17 éves váci focista balesetéről

– Ma este mindenképpen meg akartuk mutatni, hogy a békéscsabai mérkőzés csak egyszeri botlás volt. A második félidőre összeállt a védekezésünk, így sikerült megtörni az ellenfelet, amely nagyon keményen küzdött.

Szilágyi Zoltán, a váciak vezetőedzője is elégedett volt:

– Tudtuk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A védekezésünk az elején nem állt úgy össze, ahogy azt szerettük volna. Készültünk rá és próbáltuk elkerülni, de sajnos így is sok gólt kaptunk a vendégek gyors kontráiból. A második félidőben kapott tíz gól dicséretes. Megvoltak a hibáink, de ekkor már jobban ment a védekezés és támadásban is helyenként jól játszottunk. Nagyon értékes két pontot tartottunk itthon. Sok sikert a Budaörsnek a folytatáshoz – mondta a tréner. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kilencen már gyógyultak a tíz koronavírussal fertőzött váci kézisből

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments