VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Most, hogy néhány nap múlva lezárják a jegyeket, előbukkanhatnak olyan osztályzatok, hármasok, kettesek, egyesek, amikről a szülők eddig nem is tudtak. Ennek a hazugságnak a hátterében nyilván a büntetéstől való félelem áll – olvasható annak a programnak az ajánlójában, amelynek szervezői a lehető legjobbkor igyekeznek segítséget nyújtani a nehéz helyzetbe került szülőknek.
Ezen kívül még nagyon sok féle gyermeki hazugság létezik – állítják. Mik a mozgató rugói ezeknek a füllentéseknek? Hogyan lehet rászoktatni a gyereket az igazmondásra? – fogalmazzák meg a kérdést.
[sam_block id=”5″]
Ezekre adnak választ a szülők klubja következő estéjén január 27-én pénteken 18 órakor a Váci Tanulás Központban (Csányi László krt. 58.). A belépés díjmentes!
[sam_block id=”6″]