Nem mondta meg a váci nő, hogy ki volt a bűntársa

VÁCI NAPLÓ/bűnügyek ♥ A budapesti rendőrök vádemelési javaslattal zárták le azt az ügyet, amelyben egy váci nő és ismeretlen társa közel 57 millió forintot lopott el egy idős férfitől. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya ugyanis eljárást folytatott a váci K. Nóra ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint 2014. szeptember 19-én, 11 óra körüli időben a 26 éves nő, és ismeretlen társa – egy férfi – becsengettek egy Budapest IX. Üllői úti lakásba. Az ott élő idős férfival közölték, hogy rendőrök és miután a környéken sok volt a betörés megnéznék, hogy megvan-e a lakásban tárolt minden érték, illetve készpénz. A kérésnek eleget téve a sértett megmutatta a széfben tartott pénzét, arany ékszereit.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Lecsaptak a váci rendőrök a TEK kommandósaival

Míg a nő elterelte az idős férfi figyelmét, addig a társa ellopta a lakásban található értékeket.  A páros elköszönése után a sértett már csak a nyitva hagyott széfet találta, abból az abban tárolt pénz, értékpapírok és ékszerek eltűntek. A lopással okozott kár közel 57 millió forint.

A rendőrségnek sikerült beazonosítani a páros női tagját, egy 26 éves váci nőt. Társának kiléte nem derült ki az eljárás alatt, az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya a napokban befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte. (képünk illusztráció)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!