Nők a külföldön élés tudományáról – egy váci szemével

VÁCI NAPLÓ/kultúra (Maczkay Zsaklin) ♥ Szárnyak és gyökerek címmel jelent meg Szűcs Nóra könyve a külföldön élés „tudományáról”. A bécsi közgazdaságtudományi egyetemen tanító, váci származású szerző kötetét – mely a hazai könyvesboltok mellett már az Egyesült Államokba is eljutott – a közelmúltban mutatták be a Lyra Könyvesházban.

– A könyv főként személyes tapasztalatokra épül. Hol szerezted ezeket a tapasztalásokat?

– A budapesti Közgazdasági Egyetemről jelentkeztem egy nyári kurzusra, Bécsbe; ez volt az első hosszabb kint tartózkodásom. Ezt követően dolgoztam Münchenben, majd Angliában és Svédországban, jelenleg pedig, immár öt éve, Bécsben élek.

Két bécsi egyetemen tanítok külföldön éléssel kapcsolatos kurzust, ahol a világ minden tájáról vannak hallgatók, az USA-tól kezdve Japánig. A diákjaim nagyon izgalmas inspirációkkal szolgálnak a különböző kulturális közegekkel és eltérő szokásokkal kapcsolatban, de természetesen magam is átéltem azokat a kihívásokat, amikre megoldásokat kerestem a könyvben. A kulturális sokkot csakúgy, mint a „nyelvbe zártság” problémáját.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

– Hogyan épül fel a kötet?

– Hét téma mentén haladtam végig a hét fejezetben, a külföldre költözéssel kapcsolatos döntés meghozatalától kezdve a karrierépítésen át a hazai és külföldi kapcsolatok alakulásáig.
Minden fejezet négy részből áll: a saját tapasztalataim mellett, szakirodalmi ismereteket, valamint 28, a világ különböző pontjain élő, magyar nővel készült interjút talál a fejezetekben az olvasó. Ezeket – kifejezetten külföldi kihívásokra megoldásokat kínáló – önsegítő, személyiségfejlesztő gyakorlatok zárják.
A könyv írásában két asszisztens segítette a munkámat, az ő feladatuk volt többek között az interjúalanyok interneten keresztüli felkutatása.

– Miért csak nőkkel készült interjúkat vettettek bele a kötetbe?

– A nők és a férfiak helyzete jelentősen különbözik, így, csak az egyik nézőpontot szem előtt tartva, mélyebbet tudtam mondani egy-egy témáról.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Már a döntés meghozatalában is jelentős különbségek vannak. A nők számára pl. sokkal meghatározóbb motiváció a párkapcsolat. A nők sokszor egy nemzetközi szerelmet vagy a kiküldetésben lévő férjüket követve költöznek külföldre.

E mellett egyre gyakoribb szempont a karrier is, a magyarországi karrierlehetőségekkel szembeni elégedetlenség. Persze vannak nemtől független motivációk is, mint például az, hogy próbára tegyék önmagukat.

A teljes cikk a Váci Napló év végi, 51-52-es összevont számában jelent meg. Fizessen elő ön is a lap digitális változatára itt!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments