VÁCI NAPLÓ/kultúra (Ribáry Zoltán) ♥ Mezítlábas szuperhős kézikönyv – ez a címe a Vácott élő Sinka Miléna közelmúltban megjelent, önéletrajzi alapú tanácsadó kötetének, ami iránt igen sokan érdeklődnek.
Amikor találkozásunkkor rákérdeztem, hogyan határozná meg tevékenységét, foglalkozását, a szerző – aki kétgyerekes édesanya – rábólintott, hogy el tudja fogadni a gasztro blogger titulust is, hiszen rendszeresen ír az interneten újabb és újabb tapasztalatairól, de szavai szerint jobban meghatározza hivatását-küldetését a táplálkozási- és életvezetési tanácsadó meghatározás.
[sam_block id=”5″]
– Persze alaposan fel kellett készülnöm arra, hogy tanácsadásra vállalkozhassak, egyre gyarapodó saját tapasztalataim mellett különböző, főképp online tanfolyamokon is nagyon sok ismeretet szereztem – említette Sinka Miléna.
A kérdésre, hogy kiknek szánja a kézikönyvet, nem emelt ki konkrét célcsoportokat, de mint elmondta, elsősorban 25 és 40 év közötti nők, édesanyák érdeklődnek, ugyanakkor egyre több férfi is igényli az ilyen jellegű tanácsadást.
– A fő üzenet az, hogy bárki bármikor dönthet úgy, hogy a jövőben egészségesebb életmódra vált, ez soha nem késő – hangsúlyozta a szerző.
A teljes cikket a Váci Napló pénteki számában olvashatják. Keresse az újságárusoknál, vagy fizessen elő a digitális lapra itt. ♦