Újabb bemerítkezők a váci baptista gyülekezetben

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Nem először “mozdult meg a parton a víz” idén a váci baptista gyülekezet bemerítő medencéjében! Ezúttal 5 fiatal pecsételte meg hitét és vallástételét: Jézus az ő életüket is megváltoztatta – számol be az eseményről a baptisták weboldala.

Bemerítésük sorrendjében tettek bizonyságot a gyülekezet előtt: Szabó Diána, Szabó Árpád, Krcsik Barna, Győri Erik, Meláth Levente. A bemerítés szolgálatát Győri Kornél végezte.

Előtte elmondta: „Jézus rendelésére tesszük ezt. Az újjászületés jelképe, a megtérés gyümölcse. Vallástétel után az részesülhet benne az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, aki ezt kéri”. Majd a fehér ruhások közös hitvallása hangzott el, ami után megtörtént az alámerítésük.

Átöltözésük alatt Meláth Attila lelkész a Máté 28:16-20 alapján hirdette az igét: hitünk alapja a feltámadt Jézus Krisztus. Jézus “végrendelete” az volt, hogy menjünk szét a világba, mondjuk el tetteit, tegyük tanítvánnyá az embereket. Szeretetközösséggé kell lennie a gyülekezetnek, ahová hívhatjuk őket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

„Ha engedelmeskedünk a parancsnak, akkor velünk lesz a világ végéig. Ha Istenben gyökerezik az életünk, annak áldásai vannak: találkozhatunk Vele, vehetjük a Szent Lélek ajándékát. Isten szabaddá tesz, így mi is el tudjuk engedni a bűneinket. Olyan közösség (gyülekezet) tagjai lehetünk, ahol Jézus is ott van és a tagok is” – hangzott el.

Visszaérkezésük után új gyülekezeti tagokért áldást kérve Lakati Péter, Tóth Zoltán, Győri Kornél és Meláth Attila imádkozott. A gyülekezet nevében egy-egy ajándékkönyvvel köszöntötte őket Tóth Zoltán. Az összejövetel szeretetvendégséggel zárult, ahol mindenki személyesen is köszönthette a bemerítkezetteket. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments