Kisvasutat kapott ajándékba Verőcén a püspök

VÁCI NAPLÓ/régió (Ketykó István) ♥ Beer Miklós váci megyéspüspöknek 2015 novemberében jelent meg „Szeressek ott, ahol gyűlölnek” című interjúkötete. Az elmúlt év novemberében került az olvasókhoz a kötet folytatása „Örömet hozzak, hol gond tanyázik” címmel.

A püspök új interjúkötetét elsőként tavaly december közepén Vácott, a Credo-házban Bánhidy Vajk történész, az Esztergomi Ferences Gimnázium tanára mutatta be. Most, február 9-én csütörtökön Verőcén, a művelődési ház színháztermében az érdeklődők megismerhették a püspök második interjúkötetét. A helyiség dugig megtelt vendégekkel, azaz még egy tűt sem lehetett volna leejteni, olyan sokan voltak jelen a könyvbemutatón.

Ezúttal Török Máté, a Misztrál együttes tagja, koncertszervezője, verszenész beszélgetett Beer Miklós püspök atyával.

Először Grauszmann György, Verőce polgármestere köszöntötte Beer Miklós püspököt, ezt követően Török Máté gitárjának kíséretével Mécs László: A királyfi három bánata című versét adta elő saját megzenésítésében, majd elkezdte kérdezgetni Beer Miklóst, aki derekasan állta a sarat.

A püspök beszélt a gyermekkoráról, tanulmányi éveiről, papságának első állomásairól és püspöki kinevezésének első éveiről s a mai napok feladatairól. Többek között elmondta, hogy jár a piacra bevásárolni és itt jegyezte meg, hogy egy régebbi váci püspök a püspöki palotából még a székesegyházba is hintón ment.

Azt is elmondta, hogy a minap egy díszes csomagolású ajándékkal kedveskedett neki valaki és amikor kibontotta a csomagot, gyermekkorának kedvelt társasjátéka, az ötvenes évekből való „Ki nevet a végén?” volt a csomagban.

Török Máté nem kerülte el a tabunak számító témákat sem. Így kérdezett a keresztény dogmákról, a fiatalok szexualitásáról és a házastársak válása utáni nehéz helyzetéről, Ferenc pápa magatartásáról.

A könyvbemutató befejezésekor – közel két óra hosszát tartott – Grauszmann György polgármester egy ajándékkal kedveskedett püspök atyának, aki nagy örömmel fogadta. A dobozban elektromos kisvasút volt, mivel a könyvben leírta a püspök, hogy gyerekkorában mindig erre vágyott és nem kapta meg.

Török Máté a bemutató végén elénekelte a Szent István himnusza című saját szerzeményét.

Ezek után következett az új interjúkötet dedikálása: igen hosszú sor várta, hogy Beer Miklós elé tehesse a Réti József által szerkesztett könyvet. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments