VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ Megújul a Thália Színház Humorfesztiválja, valamint új rendszerben várja a közönséget a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje, amelynek előadásai az évad során a színház műsorába építve láthatók ezentúl.
Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója a változásokról az MTI-nek elmondta: a korábban februárban megrendezett Humorfesztivál az idén márciusban három napon át várja előadásokkal a közönséget. A fellépők között találjuk a Váci Dunakanyar Színházat is.
[sam_block id=”5″]
A fesztiválon március 17. és 19. között összesen nyolc produkciót mutatnak be. A nagyszínpadon a Thália Színház saját produkciója – Martin McDonagh A nagy kézrablás című fekete komédiája, Radnai Márk rendezése – mellett két vidéki előadás látható: a kecskeméti Katona József Színháztól Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című komédiája Szerednyey Béla rendezésében, és a székesfehérvári Vörösmarty Színház zenés vígjátéka, az Anconai szerelmesek című Lendvai Zoltán-rendezés.
A stúdióelőadások között lesz a Váci Dunakanyar Színház produkciója, Neil Simon Az utolsó hősszerelmes című darabja, valamint a Dumaszínház két előadása: a Duma Swing 2. és a Vinnai András rendezte Fear the Szaknévsor. A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatói a Kocsis Gergely rendezte Válogatás című zenés játékkal vendégszerepelnek, amely Gazdag Gyula 1970-ben készült, azonos című dokumentumfilmje nyomán született. A Pinceszínház Yasmina Reza Művészet című darabját játssza Pajer Róbert rendezésében. ♦
[sam_block id=”6″]