Bővül a váci ingatlanpiac, de nem szálltak el az árak

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Az építőiparban a tavalyi év során tapasztalt visszaesés után idén januárban elérkezett a fordulópont, az iparág termelése 18,5 %-kal emelkedett. A szektor jövőjét a szakértők szerint elsősorban az 5 %-os áfakulcs és a munkaerőhiány fogja meghatározni.

A lakásépítési kedv Budapesten és az ország nyugati részén a legélénkebb, a jelenleg futó projektek 44 %-a a fővárosban koncentrálódik, 15 %-uk pedig Győr-Moson-Sopron megyében kerül kivitelezésre. A fejlesztéseknek köszönhetően az év végére több mint tízezer új lakás átadására lehet számítani az elemzők szerint.

Az áfával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy ennek alacsony mértéke csak rövid időre szól, a 27 % előreláthatólag 2020-tól visszatér. A jelenlegi szint megtartása mellett szól többek között, hogy az új lakásokra szükség van és ha a korábbi áfakulcs visszatér, ismét egy negatív ciklus venné kezdetét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pihenő és rekreációs park épült Vácdukán

Az építkezésbe sokan bele sem fognának, ha az csak 2019 után készülne el, mivel a vevőknek ebben az esetben lényegesen többet kellene fizetniük a fejlesztési költségek megugrása miatt. Ezenkívül az építőiparban foglalkoztatottak száma nő, más szektorokból is igyekeznek munkaerőt elvonni, vagyis csökken a munkanélküliség aránya.

Természetesen kontra érveket is fel lehet sorakoztatni az 5 %-kal kapcsolatban. Egyrészt az ingatlant bővítők vagy felújítók jelentős hátrányba kerülnek az új projektet kivitelezőkkel szemben, másrészt a kedvezmény csak adott réteget hoz kedvezőbb helyzetbe – vagyis az új lakást vásárlókat, melyhez megfelelő anyagi háttér szükséges.

Átlagos ingatlanárak Vácon és néhány közeli településen (Ft/m2)

Az ingatlanpiacon nemcsak a lakások szegmense mutat területenként eltérő képet, hanem a családi házak piaca is. A típus átlagos négyzetméterenkénti ára éves viszonylatban 1 %-kal mérséklődött a községekben, a városokban viszont bővülő tendencia érvényesült. A megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 8 %-kal, a vidéki városokban pedig 2 %-kal emelkedtek az átlagárak. A fővárosban 9 %-os volt a növekedés éves viszonylatban, ennél azonban nagyobb mértékű változás is mutatkozott az agglomeráció egyes részein, illetve vidéken: Dunakeszin például 42 %-kal, Kecskeméten és Szekszárdon pedig 24 %-kal emelkedtek az átlagárak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pihenő és rekreációs park épült Vácdukán

A váci ingatlanpiacon a tavalyi évben az országos átlaghoz képest nagyobb mértékű volt a változás, a téglalakások átlagos négyzetméterenkénti árai 14 %-kal, a paneleké pedig 17 %-kal emelkedtek. A családi házak szegmensében lényegesen visszafogottabb, 2 %-os növekedés érvényesült. A pozitív tendencia idén sem állt meg, az első két hónapban a családi házak átlagos Ft/m2 árai további 2 %-kal, a panellakásoké 5 %-kal bővültek, a téglalakások piacán ugyanakkor mintegy 4 %-os mérséklődés mutatkozott.

Az átlagos ingatlanárak változása Vácon (Ft/m2)

A Dunakanyar egyes településein nagymértékű eltérések mutatkoznak az ingatlanárak tekintetében. A Vácon eladó családi házak átlagos négyzetméterenkénti árai kedvezőek, Szentendre és Dunakeszi árszínvonalánál 20-25 %-kal, Leányfaluhoz viszonyítva pedig 21 %-kal alacsonyabb eladási árakkal találkozhatunk. Hasonló tendencia mutatkozik a lakáspiacon is, a váci árszint 20-34 %-kal elmarad Szentendréhez és Dunakeszihez képest, a visegrádi színvonalnál azonban több mint 250 %-kal magasabbak az átlagos négyzetméter árak. (Forrás: Ingatlannet.hu)

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pihenő és rekreációs park épült Vácdukán

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments