Tovább zúgnak a varrógépek Kismaroson

VÁCI NAPLÓ/régió Ivor Andrea ♥ Talán emlékeznek tavaly írtunk a Kismarosi Varró- és Szövőműhelyről, mely közmunka programban indult azért, hogy segítsen néhány embernek visszatalálni a munka világába. Úgy tűnik, sikersztori alakul.

Az elmúlt év végén a lányok lendületet kaptak, sorra jöttek a babzsák megrendelések, a karácsonyi párnák, terítők, ajándéktárgyak készítése. Szerencsére egyre többen találtak meg minket kéréseikkel, és ez jó volt. Jó volt a lányoknak, hogy a munkájukat értékelik, és örömet tudnak okozni.

Aztán jöttek az izgalommal teli hetek, hogy vajon kapunk-e újabb lehetőséget, kapunk-e lehetőséget, hogy fejlődjünk, illetve, hogy akár majd önállóan is dolgozzunk. Ehhez még sajnos kevesek vagyunk, erőt kell gyűjtenünk.

De megkaptuk a lehetőséget, ráadásul egy váci vállalkozó felfigyelt varrodánkra, és munkákkal kezdett ellátni minket. Készítettünk már neki ételhordó táskákat, most pedig raftinghoz készítünk speciális táskákat.
Mik a terveink? Épülni, erősödni, új termékeket pl. blúzokat, hímzett pólókat gyártani akár nagyobb szériaszámban is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízaknába esett egy vaddisznó – Nagyobb tűzoltó autóra gyűjtenek a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltók

Visszanézve az elmúlt év fotóit, érezhető a változás. A kezdeti próbálkozások, táskák, párnák után jöttek a komolyabb munkák, ingek, babzsákok, ételszállító táskák.

Az a célunk, hogy ellássuk a környéket, hogy akár cégek részére is gyártsunk termékeket. Legyen az táska, munkaruha, terítők, függönyök, vagy babzsák. Lehetőségünk lesz egy hímzőgép beszerzésére is, melynek segítségével a termékeket már logóval, bármilyen figurával ellássuk.

Ki tudja? Talán Kismaros majd elmondhatja, hogy sikerült egy maroknyi embernek munkahelyet teremteni. Lássuk, mi keményen dolgozni fogunk ebben az évben, hogy bebizonyítsuk, volt értelme a programnak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments