Mélygarázs: már csak 25 millió forint a különbség!
VÁCI NAPLÓ/városháza (Furucz Zoltán) ♥ Szinte biztosra vehető, hogy az idén, várhatóan valamikor ősszel a váciak végre birtokba vehetik a mélygarázst – mondja Fördős Attila polgármester, aki szerint nagyon közeli a megállapodás a tulajdonos bankkal. Az átadás után újra kell gondolni a felszíni parkolást is, amely a városvezető szerint sokkal kedvezőbb kell hogy legyen azok számára, akik csak rövid ideig foglalják a helyet.
– A mélygarázsügy kulcsa az ár: mi mennyi? Nyilván mindkét fél az alkuban a számára legelőnyösebb megállapodást szeretné elérni, ezért húzódik sajnos még a szerződés aláírása – mondja Fördős Attila. – Korábban különböző számok láttak napvilágot, volt olyan adat, hogy az építkezésbe beletettek 3,5 milliárd forintot.
Mi azt gondoljuk, hogy minden ingatlan értékét a piac határozza meg, ezért úgy döntöttünk, hogy egy felkészült igazságügyi értékbecslőt megbízunk, adjon javaslatot a vételárra. Sajnos azonban egyrészt a feladat egyedisége, másrészt a váci mélygarázs előélete miatt egy sor felkért cég nemet mondott, ám végül sikerült találnunk egy jó hírű társaságot, akik vállalták a feladatot.
– Mennyire jött ki a becslésnél a végösszeg?
– Ők 1 milliárd 925 millió forintra becsülték a vételárat. Ez egy reális összeg. Igen ám, de a mélygarázs igazán nincs befejezve, meglehetősen sok munkát kell még elvégeztetni, ráadásul a felszín önkormányzati tulajdon és az elmúlt években már elkezdtük a mélygarázs környékének rendezését, például a lehajtáshoz vezető utat megépítettük. ♦