Rendkívüli testületi ülés lesz hétfőn este
VÁCI NAPLÓ/városháza ♥ Szerkesztőségünk pénteken délután kapta a meghívót: hétfő este hat órára rendkívüli testületi ülése hívott össze Fördős Attila polgármester, melyen három téma kerül megtárgyalásra. Mindhárom előterjesztést az új főépítész Breczné Zsigmond Jolán jegyzi.
Elsőként a rendeletalkotásra kerül sor a partnerségi egyeztetés szabályairól, mivel sürgős szerződéskötés kell a településrendező tervezőkkel ahhoz, hogy az arculati kézikönyvvel kapcsolatos rendelet, illetve helyi építési szabályzat módosítás szeptember 30-ig hatályba léphessen. Partnerségi rendeletben foglaltak alapján kell a szerződést megkötni.
Dönteni kell a településrendezési eszközök felülvizsgálata során beérkezett észrevételekkel kapcsolatban is. Újabb partnerségi egyeztetés szükséges ahhoz, hogy a folyamatban lévő településrendezési eszközök módosítását minél hamarabb végre lehessen hajtani.
Végül pedig rendeletmódosítás szükséges ahhoz, hogy a DMRV Zrt a fejlesztésére az építési engedélyt megkaphassa és elindíthassa a közbeszerzési eljárását – olvasható a meghívóban. ♦