A hétvégén változások lesznek a Nyugatiban

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Április 22-től 24-ig felújításokat végeznek a Keleti pályaudvaron és a Kőbánya felsőig tartó vonalszakaszon, emiatt számos a Keleti és a Nyugati pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul a hétvégén.

A karbantartás során a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között az egyik vágányban több száz méter hosszban, illetve a Keletiben több váltónál ágyazatot cserélnek. Ezzel párhuzamosan vágánykarbantartásra, váltócserékre, illetve peronfelújításra is sor kerül. Azért a húsvéti ünnepi utazásokat követő hétvégét választották a munkálatok elvégzésére, mert ekkor kevesebb utast érintenek a korlátozások.

A nemzetközi vonatokat is érinti a vágányzári változás. Április 22-től 24-ig Budapest-Keleti–Szob–Párkány útvonalon közlekedő EuroCity vonatok a Nyugatit használják.

A vasúttársaság kéri utasait, hogy figyeljék az állomásokon kihelyezett hirdetményeket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utastájékoztatást. A módosított menetrend a MÁV-csoport honlapján, a vágányzári hírek között érhető el. Továbbá az utasok tájékozódhatnak a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es számot. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments