Húsvéti sonka a pápának a váci püspök áldásával

VÁCI NAPLÓ/MTI/nagyvilág ♥ Három húsvéti bárányt és hetvenkét sonkát vittek Ferenc pápának csévharaszti zarándokok, amelyet a szerdai általános audiencián adtak át a katolikus egyházfőnek. A zarándokcsoport hétfő reggel Beer Miklós váci megyés püspök áldásával indult útnak.

Antal András diakónus, a csévharaszti plébánia vezetője és a zarándoklat szervezője az MTI-nek elmondta: a felajánlott bárányokból egyet a Szent Márta ház húsvéti asztalára, egyet személyesen Ferenc pápának, egyet pedig XVI. Benedek emeritus pápának szántak. A húsvéti sonkák, amelyekkel „Ferenc pápa szegényeit”, vagyis a Rómában élő hajléktalanokat szeretnék megajándékozni, a vatikáni alamizsna-hivatalba kerültek.

Antal András kitért arra: a tizenöt tagú csoport a csévharaszti plébánián dolgozó szegényekből, az egyházközség híveiből és a falu vezetőiből verbuválódott.

A bárányokat a plébánia tangazdaságában nevelték, és a sonkák többségét is az ott dolgozó szegények készítették, illetve ajánlották fel. (képünkön: a pápai audiencián Ferenc pápa megáldja és átveszi Bodor Istvántól (j2) a csévharaszti zarándokok adományának egyikét, egy 17 kilogrammos húsvéti sonkát a Szent Péter téren, Vatikánvárosban – MTI fotó)

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Felelősséget kell vállalni a késések miatt” – A Magyar Vasút 2024 konferencián jártunk

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments