Megújult Kincsem gödi versenyistállója

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Közösségi, kulturális térként éled újjá Gödön a legendás magyar versenyló, Kincsem egykori istállója. A Budapest–Vác vasútvonal elkészültét megelőzően lóváltó állomás és csárda működött az épületben, amely a XIX. század második felében már istállóként szolgált.

Valódi hírnevét Kincsemnek köszönheti a hely, hiszen pályafutása legszebb éveiben itt volt a világhírű csodakanca otthona. A helyi védettség alatt álló épület az utóbbi évtizedekben kihasználatlanul állt, majd az elmúlt egy évben a Pest megyei település az „EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009–2014 Kulturális és természeti örökség megőrzése, megújítása” program támogatásával felújíthatta az ingatlant.

A nagyszabású beruházásnak köszönhetően egy kulturális és közösségi funkciókat nyújtó komplexum jött létre, amely egyike lehet a térség turisztikai vonzerejét megalapozó létesítményeknek. A felújított épületben kialakítanak egy, a csodakanca pályafutását bemutató emlékhelyet, egy kulturális ismereteket közvetítő, állandó és időszaki kiállításoknak otthont adó kiállítótermet, illetve egy, a hagyományos helyi mesterségeket bemutató termet, valamint helyet kap benne egy, a kerékpáros turizmust kiszolgáló bringapont, és egy kávézó is.

A méltó módon újjászületett ingatlan felújítása során rekonstruálták az eredeti homlokzatot, valamint kialakítottak egy előadásokra, vetítésekre, zenei és táncprogramokra alkalmas, többcélú termet is. A látogatókat két, akadálymentes vizesblokk szolgálja, a térburkolattal ellátott nagy, négyszögletes udvar pedig szabadtéri színpadként is funkcionálhat.

A mintegy 250 éves épület multifunkcionális kialakítása megfelel a jelenkor elvárásainak. Az egykori versenyistálló így alkalmassá vált a legkülönbözőbb közösségi rendezvények befogadására.

„Felújítása után a Kincsem-istálló várhatóan kedvelt célpontja lesz a bel- és a külföldi turizmusnak. A Duna, a Budapest–Szob kerékpárút és a 2-es főút szomszédságában található létesítménybe a vendégek érkezhetnek gyalog, kerékpárral, autóval, vagy akár vízi turistaként is. A méltó módon megújult helyszín megérdemelten válik ismét a magyar lovaskultúra fontos emlékhelyévé” – mondta Markó József, a város polgármestere a mai, csütörtöki avatáson. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments