Az árpádosok helytálltak a „merénylet” helyszínén is

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ A Magyar Vöröskereszt tevékenységei között kiemelkedő fontosságú az elsősegélynyújtás elméleti ismereteinek és gyakorlati alkalmazásának minél szélesebb körben történő megtanítása és a humanitárius szemléletmód terjesztése. Céljaik megvalósítása érdekében ebben az évben 46. alkalommal rendezték meg felmenő rendszerű elsősegélynyújtó verseny Pest megyei fordulóját.

Május 20-án „nagy durranás” volt a Biatorbágyi Általános Iskolában és a vadregényes Szily-kastély területén. A megyéből – a területi fordulókon nyertes – 7 gyermek, 4 ifjúsági és 4 felnőtt korcsoportú elsősegélynyújtók mérték össze tudásukat, egy versenyen kívüli, biatorbágyi védőnői csapattal karöltve.

Nyolc állomáson keresztül izgalmas gyakorlati és elméleti feladatok várták az elsősegélynyújtókat. Valóságszerű baleset-szimulációnak lehettek tanúi: az egyik kárhelyen a testnevelés óra után összeesett diákot kellett „újraéleszteni”, de petárdarobbanás okozta égést, vagy éppen kábítószeres tudatállapot alatt bekövetkezett törést és epilepsziás rohamot is el kellett látniuk a versenyzőknek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

Nem is beszélve a sokkos vagy pánikoló társak megnyugtatásáról. A legnagyobb káresetnél már egymást segítve versengtek a csapatok: a történet szerint az iskola hátsó udvarára behajtó ámokfutó jó pár diákot elgázolt és magával együtt felrobbantotta az autót, így 11 sérültet kellett a helyszínen ellátni. Minden csapat remekül teljesített!

A gyermek kategória első helyezettje a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola csapata lett, az ifjúsági kategóriában a törökbálinti Bálint Márton Általános- és Középiskola csapat végzett az első helyen. A felnőttek közül a szentendrei Templomdomb Devils szerepelt a legjobban. Ők képviselik majd megyénket szeptember 9-én, Kaposváron, az országos döntőn.

A helyezettek mellett egy vöröskeresztes különdíjat vehettek át a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium tanulói, míg a Generali a Biztonságért Alapítvány 30.000 Ft értékű különdíját a ceglédi Török Egészségügyi Szakközépiskola csapata nyerte a legpontosabb és leggyorsabb újraélesztés bemutatásával.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

A verseny fő támogatója a Biatorbágy Város Önkormányzata, Generali a Biztonságért Alapítvány és a Biatorbágyi Általános Iskola volt. A versenyzők és résztvevők ajándékait az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt és a Bakker Holland Hungary Kft ajánlotta fel. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments