Zöld Alternatíva a cementgyártásban

VÁCI NAPLÓ/a város (DDC) ♥ A cementgyárak csúcstechnológiáját és a fenntartható gazdálkodásban vállalt szerepüket mutatta be a váci középiskolások számára a Zöld Alternatíva Vetélkedő és Nyíltnap. A Duna-Dráva Cement Kft. Váci Cementgyárában megrendezett környezetvédelmi versenyen a gyár környezetvédelmi beruházásának kulisszái mögé is betekinthettek a résztvevők.

Április 27-én harmadik alkalommal rendezték meg a Zöld Alternatíva Vetélkedő és Nyílt Napot, amely a Duna-Dráva Cement Kft. saját fejlesztésű, kreatív versenye. Az elmúlt években váci, illetve Beremenden és környékén élő középiskolások tekinthették meg a cementgyárak működését, izgalmas és elgondolkodtató feladatok segítségével.

A több fordulóból álló vetélkedő online szakaszában idén a csapatoknak egy, a DDC környezetvédelmi fejlesztésével kapcsolatos kérdőívet kellett kitölteniük, és egy kreatív csapatvideót forgatniuk az április 27-i döntőbe jutáshoz. A legjobb, fináléban részt vevő csapatok madárvédelmi, környezetvédelmi, valamint ügyességi feladatokat is megoldottak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Végül kreativitásukat is megmutathatták a cementes zsákokból készített ruhák és a DDC-s cementből készített beton ékszerek divatbemutatóján. A döntőn a Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnázium diákjainak Cementvakondok nevű csapata bizonyult a legjobbnak. Második helyezett lett a Váci SZC Király Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Green Király csapata, míg a harmadik helyen a Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnázium másik csapata, a Green Corporation végzett. Munkájuk elismeréseként értékes nyereményeket vihettek haza.

A Duna-Dráva Cement Kft. működésének egyik alappillére a környezet védelme, tevékenységét a rendelkezésre álló erőforrások tudatos felhasználásával végzi. Az ország meghatározó építőanyag-gyártójaként kiemelt figyelmet fordít arra is, a környezetében élőket rendszeresen tájékoztassa működéséről, és a most lebonyolított vetélkedőhöz hasonlóan lehetőséget biztosítson az érdeklődőknek az ipar és a környezet fenntartható kapcsolatának bemutatására.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

A vetélkedőről készült részletes beszámolót a DDC honlapján tekintheti meg: www.duna-drava.hu/hu/zold-megoldas 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments