Ingatlanpiac Vácon: gyors ütemben emelkedő árak

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Az ingatlanpiaci hirdetések között az utóbbi hónapokban egyre nagyobb számban jelentek meg a 150-250 négyzetméter alapterületű családi házak, melyek többsége – 46 százalékuk – Budapesten, illetve a megyeszékhelyeken található – írja az Ingatlannet. Ez jórészt jellemző Vácra is.

Az elemzések szerint ezek átlagos négyzetméterenkénti ára 222 ezer forint, a fővárosban azonban ennél magasabb, 264 ezer forint/négyzetméter, az ország más városaiban 202 ezer forint/négyzetméter, a községekben pedig 165 ezer forint/négyzetméter átlagárakra lehet számítani.

Az első negyedévben megkezdett építőipari munkák összértéke meghaladta a 468 milliárd forintot, ami kétszer több az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szektoron belül az új lakásépítési beruházások 150 százalékkal bővültek a tavalyi év első negyedévéhez képest, emellett jelentős az emelkedés az irodapiacon is. A területek közötti eltérések erőteljesek, a fejlesztések mintegy 75 százaléka Közép-Magyarországon összpontosul, a legalacsonyabb arányban pedig Észak-Magyarországon kerülnek kivitelezésre a projektek, a 2016. év elején megkezdett tervek nagy része még folyamatban van.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

Az ingatlanpiaci forgalom nem lassul, a tavalyi év során több mint 131 ezer lakás került eladásra – megközelítőleg annyi, mint a 2015-ös évben. A középpontban a használt lakások álltak, a típus a tranzakciók 97 százalékát tette ki, ami nem meglepő, hiszen az új építésűek nagy része még kivitelezés alatt van. Az adásvételeket tekintve ezek aránya várhatóan az idei évtől kezd emelkedni, a területek közötti különbségek mérséklődése viszont ebből a szempontból sem várható.

Az árak közötti eltérések a fővárosi agglomeráció egyes települései között szembetűnőek, az átlagos négyzetméterenkénti árak Vácon és Szentendrén éves összevetésben több mint 10 százalékkal emelkedtek, Gödöllőn és Dunakeszin 9-10 százalékos változás mutatkozott, míg Kistarcsán szinte stagnált a piac. Ezeken a területeken a családi házak nagy népszerűségnek örvendenek, így ebben a szegmensben jól érzékelhetőek a városok közötti különbségek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

A környék viszonylatából kiemelkedik Szentendre, Dunakeszi és Budakeszi, ahol az átlagos négyzetméterenkénti árak 300 és 350 ezer forint között alakulnak, ehhez képest alacsonyabb átlagárakon – 240-290 ezer forint/négyzetméter – érhetőek el a Solymáron, Gödöllőn és Vácon eladó családi házak.

A szakértők szerint a lakáspiac idén tovább bővül, az év első harmadában a magánszemélyek által 25 ezer lakóingatlan került meghirdetésre, az érdeklődők száma pedig 12 százalékkal nőtt. Várhatóan az új lakások megjelenésével a használt társaik iránti érdeklődés sem fog csökkenni, és az árak sem módosulnak jelentősen az erős keresletnek köszönhetően, viszont a régiók közötti, illetve az azokon belüli eltérések továbbra is markánsak lehetnek.

Ha ingatlant akarunk eladni vagy vásárolni, érdemes tájékozódni a piaci helyzetről. Ehhez felhasználhatjuk a városi ingatlanirodáktól származó információkat és látogassunk el az Ingatlannet.hu-ra. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments