Kiadták a riasztást: délután leszakad az ég
VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Csinos kis viharok tartanak Magyarország felé. Kilenc megyére és a fővárosra másodfokú, nyolc megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a heves zivatarok veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A nap második felében (késő délután, este) északnyugat felől több hullámban alakulnak ki zivatarok, esetleg zivatarrendszerek, legkisebb eséllyel az ország délnyugati harmadán. Heves zivatarokra is számítani kell károkozó (akár 90-100 kilométer/óránál is erősebb) szélrohamok, illetve nagyméretű (akár 4 centiméteres átmérőjű) jég kíséretében. A zivatarokhoz lokálisan nagy mennyiségű záporeső, egy-két helyen esetleg felhőszakadás társulhat.
A heves zivatarok miatt Budapestre, Pest megyére, valamint Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére másodfokú figyelmeztetést, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Vas megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki – írja a privátbankár.hu ♦