VÁCI NAPLÓ/a város (F. A.) ♥ Mint arról korábbi lapszámunkban beszámoltunk, Matkovich Ilona (SZAVAD) önkormányzati képviselő kérdésére a testületi ülésen kiderült: elbontják a Liszt Ferenc sétányon a korlátot a mobilgát építése miatt. A városanya sajtótájékoztatón jelezte: az utolsó percig küzdeni fognak azért, hogy megmaradhasson a kerítés.
Az információt Buday Gergely projektmenedzser is megerősítette lapunknak. Elmondta: mind ők, mind pedig a városvezetés is mindent megtett annak érdekében, hogy az Országház egykori kerítése a helyén maradhasson az építkezés befejezését követően is.
[sam_pro id=0_1 codes=”true”]
– A projekt kivitelezése sajnos nem megoldható azon a szakaszon a korlát megtartásával. A szakemberek jelezték felénk, hogy nem adják ki az engedélyeket, ha megmarad a korlát, amely veszélyes lenne árvíz idején – mondta. Hozzátette: bízik benne, hogy a főmérnökség méltó helyet talál majd a leszerelt elemeknek.
A mobilgát projekt március 1-én kezdődött meg és a jövő év szeptember 30-ig kell befejeződnie. A megvalósítás a közbeszerzési pályázat meghirdetésével indult el és a kivitelező pályáztatásával folytatódik – hangzott el a korábban megtartott lakossági fórumon.
A teljes cikk a Váci Napló 28. számában olvasható. ♦
[sam_pro id=0_3 codes=”true”]