A táncosok nyáron sem pihennek!

VÁCI NAPLÓ/sport (B. A.) ♥ A táncosok nyáron sem pihennek. A Silverstar Művészképző Iskola vezetőjét, Bordás Györgyit kérdezem arról, hogy mi minden történik náluk a nyár folyamán.

– Júniusban zártuk le a tanévünket egy gálaműsorral, ahol minden csoportunk fellépett. Ez a műsor keresztmetszete a munkánknak, hiszen aki ott volt, az láthatta, hogy a legkisebbtől a legidősebbig, a kezdőktől a versenyzőinkig honnét, hova juthatnak el a tanítványok nálunk. Nagyon örültem, hogy ebben az évben 21 tanítványunk vehette át azt az oklevelet, mellyel tanáraik a kiemelkedő munkájukért jutalmazták őket. Az év táncosa Lucsán Hajnalka lett, aki elbúcsúzott tőlünk Tímár Gergővel egyetemben. Ők szeptemberben már a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban osztálytársakként fogják táncos tanulmányaikat folytatni Budapesten.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kilencen már gyógyultak a tíz koronavírussal fertőzött váci kézisből

Központi Gyógyszertár Vác

– A gálán a függöny ugyan legördült, és a vakáció is kitört, de nálatok a munka, ha jól tudom, most is tovább folyik.

– Igen. Először is felkérést kaptunk, hogy delegálhatunk egy főt a FINA vizes VB nyitó ünnepségének műsorához. Nagy örömünkre Lengyel Gréta túljutott a válogatón, és két alkalommal képviseli majd Vác városát és minket. Először Budapesten július 14-én a hivatalos megnyitón, másnap délelőtt pedig Balatonfüreden szintén a megnyitón. Nagy izgalommal várjuk majd az élménybeszámolóját.

A váci vigalomnak már rég óta vagytok állandó fellépői. Az idén is láthatunk titeket?

– Igen, már tavasz óta zajlik az előkészítő munka. Jelenleg a táncosok felkészítése folyik, jövő héten már a produkció összpróbái lesznek. Július 22-én szombaton, 16 órakor találkozhatnak az érdeklődők velünk a Duna-parton, a Zenepavilonnál felállított színpadon.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Tizenhét évesen balesetben elhunyt a Vác VLSE utánpótláskorú labdarúgója

– Milyen produkcióval készültök most?

– Minden évben igyekszünk a táncainkat egy vezérfonalra felfűzni. Idén Madonnát és az ő munkásságát választottuk. Dalai közül sok felcsendül majd. Igyekeztünk azokat összeválogatni, amiket szinte mindenki ismer és szeret. A koreográfusok Lehoczky György, Haász Tünde, Kassanin Dusán, Börczi Barbara, Bodás Brigitta, Jócsik Bernadett és én vagyunk. A rendező pedig Lakatos Ádám. Ezúton szeretnék minden kedves olvasót meghívni az eseményre!

– Vigalom után hogyan tovább? Pihenés következik?

– Igen is, meg nem is. Két tánctáborunk lesz közvetlenül a vigalom után. Egy bejárós napközis tánctábor a kisebbeknek és egy edzőtábor a nagyobbaknak Esztergomban. Mindkettőt már nagyon várom én is, nem csak a gyerekek! Sok érdekes program, sok tánc és rengeteg élmény vár majd ránk!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kilencen már gyógyultak a tíz koronavírussal fertőzött váci kézisből

– Azt hiszem az elmondottak alapján valóban eseményben gazdag nyarat tudhattok majd magatok mögött! Én kívánok nektek jó munkát, sok sikert, és jó táborozást! ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments