Eső után ismét kánikula, majd jön a lehűlés

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Hétfőn esős, hűvös időre ébredtünk, ami egy felfrissülést hozott az életünkbe. A csapadék életmentő lehet a mezőgazdaság számára, de a kérdés jogos: meddig marad az esős idő és visszatér-e a kánikula?

Az Időkép előrejelzése szerint ma a front átvonultával kezdetben még sokfelé kell számítani esőre, záporra, majd napközben csökken a csapadékhajlam, északkelet felé távozik a csapadéksáv, felszakadozik a felhőzet. A kissé szeles időben felfrissül a levegő, 22-27 fok között maradnak a maximumok. Hidegfronti hatás érvényesül.

Kedden napos, száraz időre készülhetünk. A délies szél északnyugaton élénkülhet meg. A hűs, 10-14 fokos hajnalt követően napközben 28-33 fok között alakul a maximum-hőmérséklet.

Szerdán a napsütés mellett erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, a keleti és a nyugati határ közelében délután egy-egy kisebb zápor, zivatar is kialakulhat. Északkeleten élénkülhet meg a szél, 33-39 fok valószínű, délkeleti maximumokkal.

Még csütörtökön is kitart a kánikula, 34-39 fok várható, délen és nyugaton azonban késő délutántól záporok, zivatarok előfordulhatnak. Pénteken előreláthatólag újabb hidegfront éri el térségünket, többfelé záporokat, akár heves zivatarokat okoz, ismét a dunántúli területeken kezdődik lehűlés. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments