Váci cégek is vannak a NAV feketelistáján

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók legfrissebb listáját, amelyen összesen 4155 munkáltató szerepel. Köztük nyolc váci székhelyű céget is találunk.

Az állami adóhatóság rendszeresen közli honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik (amelyek) esetén jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek – írta az adozona.hu.

[sam_pro id=0_14 codes=”true”]

Az érintett adózók nevének (székhelyének, adószámának) feltüntetése mellett a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is nyilvánosságra hozza feketelistáján az adóhatóság. Ha a NAV határozatának bírósági felülvizsgálata iránt keresetet indítottak, az adatok közzétételére a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján kerül sor.

A listán több váci székhelyű cég és magánvállalkozó is szerepel. Jellemzően kevésbé ismert vállalkozásokról van szó, egy részük lakótelepi lakásba van bejegyezve. A listát itt lehet megnézni

[sam_pro id=3_3 codes=”true”]