Hősök voltak – váciak az I. világháború idején

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Hősök voltak – váciak az I. világháború idején címmel nyílik ma kiállítás a művelődési központban. A 18 órakor kezdődő megnyitón Fördős Attila polgármester mond beszédet, majd dr. Bonhardt Attila ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum – Hadtörténelmi Levéltár és Irattár igazgatója ajánlja a bemutatott anyagot a megjelentek figyelmébe.

A kiállítás kurátora dr. Horváth M. Ferenc, a rendező Vác Városi Levéltár igazgatója. A levéltár csoportoknak előzetes egyeztetés alapján ingyenes tárlatvezetést tart.

Jövőre egy újabb, az első világháborúval foglalkozó kiállítás helyszíne lesz városunk. Újabb tíz városba látogat el ugyanis a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) gömbsátra és benne a Többes számban – Az I. világháború és a hátország mindennapjainak valóságai című országjáró kiállítás.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

Az I. világháborúban szinte minden magyar család tagjai érintettek voltak, hatásait pedig ma is érzi az ország – emlékeztetett a kiállítás csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Varga Benedek, az MNM főigazgatója. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság tagja hozzátette: az utazó kiállítás modern nyelven tudja megszólítani a szélesebb közönséget is, elgondolkodtatva és emlékezésre késztetve a látogatókat.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára az emlékbizottság tagja elmondta, a Székesfehérváron már bemutatkozott, formabontó kiállítás csak az egyike az emlékbizottság által támogatott programoknak. A testület ugyanis 681 pályázatot támogatott: emlékmű-felújításokat, kulturális rendezvényeket, könyvek megjelentetését, filmforgatókönyveket, ezen felül pedig 83 határon túli emlékmű is megújulhat.

Császtvay Tünde, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet osztályvezetője, a kiállítás főkurátora elmondta, hogy tapasztalataik szerint már maga a gömbsátor is hívogatja a közönséget, a múzeum feladata pedig megtölteni azt izgalmas tartalommal.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Szeptember 16. és 21. között Eger, majd Hódmezővásárhely, Győr, Karcag, Kecskemét és Debrecen, jövőre Vác, Pécs, Békéscsaba, végül pedig a zánkai Erzsébet-tábor látja vendégül a kiállítást. A gömbsátor látogatása minden helyszínen ingyenes, a diákok számára pedig csoportos látogatásokat is szerveznek. ♦

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments