VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Egy új pulzoximétert vehetett át szerdán délelőtt a Pest Megyei Kézilabda Szövetségtől a Jávorszky Kórház csecsemő- és gyermekosztálya. A műszerrel a légzési nehézségekkel küszködő kicsik állapotát tudják felmérni, hiszen a berendezés pillanatok alatt pontos információkat ad a pulzusról és a vér oxigéntartalmáról.
A szövetség és a kórház kapcsolata nem újkeletű. Tavaly a gyógyító intézmény közreműködött egy szűrőprogramban. Az akkori rendezvényen kezdtek gyűjteni a mostani adományra – mondta a szerdai kis ünnepségen Kárpáti Zoltán ápolási igazgató.
[sam_pro id=3_3 codes=”true”]
A kézilabdások nevében Szabó János megyei elnök és Bába Sándor, az utánpótlás bizottság elnöke adta át a pulzoximétert, amely – mint azt az osztályvezető főorvos, dr. Faragó Andrea elmondta – a harmadik ilyen műszerük. Az új eszközt elsősorban a szülőszobán fogják majd használni. Köszönetét fejezte ki az adományozóknak, hozzátéve, bár egy kis készülékről van szó – ára összesen 177 ezer forint -, de használata rendkívül sokat segít a gyógyító munkában. ♦