Vácnak példa lehet: egy hajómalom a díjazott
VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Pest Megye Önkormányzata 2015 végén döntött arról, hogy létrehozza az Év Pest Megyei Értéke Díjat. Az idén Szőgyényi Gábor, a Molnár Céh Alapítvány elnöke, a ráckevei Hajómalom megálmodója vette át az elismerést.
A díjjal azt a közösséget díjazza, amelyik egy, már a megyei értéktárba felvett értéket kiemelkedően tud reprezentálni, ezáltal képes az érték és a megye ismertségét még inkább növelni: például új programot tud szervezni, marketingtevékenységet épít az érték köré, turisztikai vonzerőt teremt, média megjelenéseket generál, meg tudja jeleníteni az értéket a helyi oktatásban, nemzetközi kapcsolatot képes építeni általa. Azaz olyan újdonsággal képes kiegészíteni az érték ismertségét, ami addig nem, vagy kevésbé volt ismert a nagyközönség számára.
A Megyei Értéktár Bizottság novemberi ülésén döntött arról, hogy a beérkezett pályázatok alapján a ráckevei Hajómalom lett az Év Pest Megyei Értéke.
A Hajómalom Európa egyetlen, szabadtéri vízen működő, látható és látogatható hajómalma. Évente 5-6000 látogatót vonz, hiszen kialakítását úgy tervezték, hogy ténylegesen lehessen lisztet őrölni, s az megtekinthető legyen, mintegy „üzemlátogatás” szerűen, s emellett a ráckevei vízimalmok működéséről is látható itt egy állandó kiállítás. A hajómalom mára elnyerte az Ipartörténeti Emlékhely címet.
Idén az egyik megyei értéktúra végállomása volt a Hajómalom. Emellett 2017 kiemelkedő sikere, hogy az érték bekerült a Danube Urban Brand hálózatépítő EU Transznacionális Projekt „jó gyakorlatok” közé, nemzetközileg elismerve a civil – önkormányzati együttműködést.
A díj átadására a november 24-i közgyűlésen került sor. A díjat Szabó István, a közgyűlés elnöke és Török István, a Megyei Értéktár Bizottság elnöke adta át Szőgyényi Gábornak és Ráckeve polgármesterének, Szadai Józsefnek.
Az elismerő oklevelén kívül 50.000 forint támogatásban részesül a jövő évi értéknépszerűsítési rendezvénye Ráckevének. ♦