Hétfőn megnyitották a mélygarázst, januártól fizetős

VÁCI NAPLÓ/városháza ♥ Hétfőn érkezett el a várva várt nap: koradélelőtt kis ünnepség keretében megnyitották a volt csirkepiac helyén épült mélygarázst. A parkolás ott egyelőre ingyenes, de január 1-től fizetős lesz. A felszínen pedig az ünnep miatt január 2-án kezdődik a fizetős időszak.

Fördős Attila polgármester avató beszédében részletesen szólt az elmúlt évek történéseiről. Hangsúlyozta: a városvezetés mindvégig kitartott álláspontja mellett, hogy csak olyan megállapodást hajlandó aláírni, amely a legmesszebbmenően figyelembe veszi az itt élők érdekeit. Végül a kormány segítségével sikerült megvásárolni a létesítményt.

A mélygarázs története ezzel új irányt vesz, hiszen január 1-től visszaáll a városban a fizetős parkolás. A tarifákról csütörtöki ülésén a képviselőtestület dönt majd, de várható, hogy elfogadják azt a javaslatot, amely szerint a mélygarázsban 200, a belvárosi felszíni parkolókban 400, a külső részeken pedig 300 forint lesz egy óra. (képünkön: Pető Tibor alpolgármester és Fördős Attila a szalagátvágás után)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments