Rendezvénycsarnok épülhet a Szérűskertben

VÁCI NAPLÓ/városháza ♥ Teljes egészében állami forrásból multifunkcionális rendezvénycsarnok épülhet a Szérűskertben, a létesítmény a tervek szerint 2019-ben készül el – derült ki Rétvári Bence államtitkár, Fördős Attila polgármester és Pető Tibor alpolgármester karácsony előtt, csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.

A 3000 férőhelyes rendezvénycsarnok tervéről először 2016-ban esett szó, akkor Harrach Péter országgyűlési képviselő tett bejelentést az elképzelésről. A csütörtöki városházi sajtótájékoztatón Fördős Attila polgármester – köszönetet mondva a kormánynak a beruházás tervbe vételéért – megfogalmazta: a rendezvénycsarnoknak köszönhetően egy kiemelkedő jelentőségű új létesítménnyel gazdagodhat a város – olvasható a városháza oldalán.

Rétvári Bence államtitkár bejelentette: a kormány a kiemelt állami beruházások közé sorolta a váci fejlesztést.

A funkciókról szólva Pető Tibor alpolgármester elmondta, hogy a 3000 néző befogadására alkalmas létesítmény nemzetközi mérkőzések, akár világeseményekhez kapcsolódó összecsapások lebonyolítását is lehetővé teszi majd több sportágban, ezen kívül koncerteknek és más kulturális programoknak, vásároknak ugyancsak helyet adhat a csarnok, s nagyon lényeges, hogy a felszíni parkoló mellett mélygarázs is készül az épülethez.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Lakossági fórum környezeti szennyezésről - Április 2-ig lehet kérdéseket küldeni

Az üzemeltetéssel kapcsolatban elhangzott: ez az önkormányzat feladata lesz, de a szükséges forrás előteremtésében nagy segítséget jelent majd, hogy párhuzamosan a Bán Márton utcai meglévő sportcsarnok üzemeltetését átveszi a várostól a Váci Tankerületi Központ.

A Magyar Közlönyben megjelent vonatkozó kormányrendeletből az olvasható ki, hogy a sport- és rendezvénycentrum kivitelezése 2019-ben zárulhat le, addig ugyanis minden költséggel együtt 4.968.181.000. forintot különít el erre a célra a kormány a központi költségvetésben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments